
Járőrszolgálat a helyi rendőrségnél. Tovább tart a pénteki műszak. Archív
Fotó: Pál Árpád
A lakosság és a városvezetés részéről többször jelzett igény hatására péntekenként éjszakai őrjáratot szervez a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség. A huszonnégy órás szolgálatot már most pénteken elkezdik.
2017. szeptember 28., 19:512017. szeptember 28., 19:51
Nagyon kevés az állami rendőr, így szeptemberben a helyi rendőrök helyett inkább nekik szerveztek képzést Gyergyószentmiklóson – ezért halasztódott az éjszakai őrjáratok megszervezése László Szabolcs, az udvarhelyi egység vezetője szerint. Rámutatott, a városvezetés a kiképzések elmaradása ellenére is azt kérte, hogy legyen náluk huszonnégy órás szolgálat, ezért úgy döntöttek, hogy ezt mostantól minden péntekre megszervezik.
„Egyelőre csak péntekenként tudjuk bevezetni az éjszakai járőrözést a létszámhiány miatt, akik ugyanis nem végezték el a képzést, azok nem dolgozhatnak ebben az időszakban. Ennek ellenére
– magyarázta az igazgató. Péntek éjszakánként két helyi rendőr fog együtt járőrözni, illetve még egy, aki az állami hatóság munkatársával teljesít szolgálatot. „Úgy érezzük, hogy a hatóságok elismerik a munkánkat, ami a közös járőrözésből is kitűnik” – fogalmazott. Természetesen
Újabb állások
Jelenleg huszonhét alkalmazottja van a helyi rendőrségnek, a tisztségekből tizenöthöz kellett felsőfokú, tizenkettőhöz pedig középfokú végzettség – fejtette ki lapunknak László Szabolcs. Mint mondta, további hat embert alkalmazhattak volna az egységhez, ám ehhez felsőfokú végzettségre lett volna szükség, és nem volt jelentkező, ezért kérte az önkormányzati képviselő-testületet, hogy két poszt esetében mérsékeljék a követelményt. A városatyák ennek eleget is tettek csütörtöki ülésükön.
Vastag kőfalak, lőrések és gyilokjáró veszik körül Csíkkarcfalva község templomát, amely nemcsak az imádságra, hanem a védekezésre is készült.
A híres francia színésznőt súlyos betegség után, vasárnap érte a halál. 91 éves volt.
A szélvihar miatt nem tudják elhagyni a térséget a Bilea-tó környéki menedékházakban elszállásolt turisták.
A karácsonyi ünnepkörhöz tartozik a Heródes által meggyilkoltatott fiúgyerekek, azaz „apró szentek” napja is, régen gazdag, mára kikopó szokásrenddel. Ilyenkor lehet büntetlenül megvesszőzni a lányokat, asszonyokat, de koránt sem nevelés céljával.
Az Apple TV-nél készült el, és futott be év végére 2025 egyik legjobb sorozata, a Pluribus. Vince Gilligan új folytatásos története egy meglehetősen egyedi apokalipszist tár a szemünk elé. Kritika.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.
A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.
Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
szóljon hozzá!