
Archív • Forrás: Pro Terra Alapítvány
Élményhatás elnevezéssel idén hatodik alkalommal hirdet csapatösszerázó programot iskolai osztályok részére a gyergyószentmiklósi Pro Terra Alapítvány.
2018. szeptember 30., 16:442018. szeptember 30., 16:44
„Teljesítményorientált társadalomban élünk, a gyermekekben nagyon korán kialakítják a versenyszellemet a felnőttek, ami fokozza az egyéni érdekeket, ugyanakkor háttérbe szorítja a csapatmunkát. Ez az osztályközösségekben negatívan csapódik le,
Ezt célozza a programunk, illetve célja továbbá, hogy segítse az életben való érvényesülést. Ha valaki egy tevékenységet szeretne elkezdeni, egyedül nehezen megy, egy csapat viszont sokkal többet tud létrehozni” – ismertette lapunkkal egy korábban tartott Élményhatás program kapcsán Szőcs Zsuzsanna pszichológus.
Idén is változatlan a cél – tudtuk meg, és azt is, hogy a gyergyószentmiklósi Tanulók Házában zajló, egy hétvégés foglalkozásokon jégtörő játékok, önismereti gyakorlatok, csapatépítő, élménypedagógiai játékokra számíthat három osztálynyi diák és osztályfőnökük. Mivel az egyes osztályközösségeknek eltérőek a nehézségei, a program kezdetén a célokat is különbözőképpen határozzák meg.
A foglalkozásvezetők úgy állítják össze tevékenységeket, hogy azok csoportra szabottak legyenek, a feladatok ne ismétlődjenek, a résztvevők ne érezzék kényszernek a jelenlétet.
A képzést idén is pályázat útján kínálja fel a szervező alapítvány; a motivációs levelet legkésőbb október 5-ig juttathatják el az osztályok a proterra96@yahoo.com e-mail címre. Innen igényelhető a jelentkezési lap és a motivációs levél formanyomtatványa is, illetve további információkat is ezen a címen lehet kérni.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
szóljon hozzá!