Egyszerű szertartást kért Kányádi – örök emlékezetű végtisztességet kapott

Bár hagyatékában egyszerű temetést kért, felejthetetlenné tisztelőinek főhajtása tette azt. Szülőfalujának öreg templomában, majd a családi sírkertben is

valamint a Kárpát-medencei magyarság egyházi, politikai, civil és szakmai közösségeinek képviselői. Budavár Önkormányzata mellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Művészeti Akadémia is saját halottjának tekintette. De hogy mennyien érezték saját halottjuknak, azt példátlan módon mutatta meg a kegyeleti szertartásokon megjelent sokaság gyásza.

A zsúfolásig megtelt nagygalambfalvi református templomban a végtisztességtételre érkező ezrek töredéke fért csupán. A gyászszertartást jelző harangszót megelőzően rekviemet visszhangzott a tájék, és meghallgattunk néhány részvétüzenetet, köztük az Orbán Viktor miniszterelnökétől érkezettet is.

Annyira megrendítő volt az ökumenikus gyászszertartás, hogy a szolgálatvégzők, Kányádi György Attila nagygalambfalvi református lelkipásztor és Böjte Csaba ferences szerzetes hangja is elcsuklott. A költő ravatalánál az együtt megélt barátságukból fakadó és szakmai együttműködésükből forrásozó emlékező beszéde közben Dávid Gyula irodalomtörténésznek nem csak a lelke sírt.

A szavaló gyermekek úgy mondták el a verseit, ahogy Sándor bácsitól iskolájukban hallhatták.
A gyászszertartás alatt végig szakadt az eső, de amire elindult a véget alig érő kegyeleti menet, oszladozni készültek a felhők.

Az öreg kútnál, „az utca szádán” a Kaláka együttes megzenésített strófái szorították el a torkokat, ám a hantolás után a Szent Ferenc Alapítvány dévai gyermekeinek dalos lelkesültsége zenés együtt búcsúztatásra indította a gyászolókat. Sándor bácsi hittel vallotta: a Betemetett a nagy hó című versét egyszeri elmondás után megtanulja bárki… A kéken túlra is visszahangozva zengték, akiknek írta azt. Szülei sírja mellett a derékalja örökre a szülőföld lett, szemfedőül termőre fordult szilvafákat kapott a Gondviseléstől.