
Fotó: Pixabay
A romániai munkaerőpiac fontos átalakulására irányították rá a figyelmet az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat minap nyilvánosságra hozott adatsorai, amelyek a hétvégi munkavégzést vették górcső alá.
2025. május 11., 13:582025. május 11., 13:58
2025. május 11., 13:592025. május 11., 13:59
Miközben 2016-ban még a romániai alkalmazottak csaknem harmada (több mint 28 százaléka) dolgozott rendszeresen hétvégén, ez az arány 2023-ra 18 százalékra csökkent – vagyis az Eurostat legfrissebb adatai egy bő 10 százalékos csökkenésről rántották le a leplet. Tehát mindössze hét év alatt minden tíz, hétvégén is dolgozó munkavállalóból egy lemondott arról, hogy feláldozza szabadidejét a munka oltárán. Így ma már nagyjából 1,3 millió alkalmazott vagy vállalkozó dolgozik rendszeresen hétvégén is, ami az összes romániai munkavállaló kevesebb mint ötödét jelenti.
Fotó: Freepik
Mielőtt bárki is messzemenő következtetéseket vonna le, és megállapítaná, hogy a számok zsugorodása mögött az áll, hogy a romániai lakosság nem szeret dolgozni, előre jeleznénk, hogy Románia a 2023-as számadattal alig marad el a 22,4 százalékos európai uniós átlagtól, és olyan országokban dolgoznak számottevően kevesebben hétvégén, mint Litvánia, Lengyelország vagy Magyarország.
Hány munkavállaló dolgozik hétvégén az Európai Unióban?
Görögország – 32,3%
Olaszország – 30,9%
Ciprus – 26,4%
……..
EU átlag – 22,4%
……..
Románia – 18,1%
Magyarország – 6,6%
Lengyelország – 4,5%
Litvánia – 3%
Szakértők szerint akár az is kijelenthető, hogy ők figyelnek jobban a munka és a magánélet közötti egyensúlyra. Vagyis ez a 10 százalékos csökkenés értelmezhető a romániai lakosság mentalitásváltozásaként is,
Ebben az összefüggésben pedig a hétvégi munka egy vörös vonal, amit egyre kevesebben hajlandóak átlépni.
De értelmezhető a mindennapok rögvalóságaként is: „azért a pénzért, ki állna a főnök rendelkezésére hétvégén is?” Amint a Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozó elemzők is emlékeztettek, ma európai uniós összevetésben Romániában az egyik legalacsonyabb az óránkénti munkaerőköltség: mindössze 12 euró, szemben a 33 eurós EU-átlaggal. Ez a jelentős különbség elriaszthatja a munkavállalókat attól, hogy plusz hétvégi munkát vállaljanak.
Ugyanakkor azáltal, hogy szép lassan érkezik a munkaerőpiacra a Z generáció, nő a valószínűsége annak, hogy még tovább apad azok aránya, akik hajlandóak lesznek hétvégén dolgozni, hiszen esetükben számos felmérés is azt mutatja, hogy az előttük járóknál jóval fontosabb számukra a szabadidő, és inkább lemondanak különböző pénzösszegekről a jóllétük érdekében.
Ugyanakkor humánerőforrás-szakemberek szerint is biztosítani kell a megfelelő egyensúlyt a munka és a szabadidő között, hiszen ellenkező esetben több lehet a kár, mint a haszon – egy fáradt munkavállaló hamar kiég, és bizonyítottan csökken a teljesítménye. Ahogy nemrég mi is írtuk: a szabadnap nem luxus vagy jutalom, hanem fiziológiai és pszichológiai szükséglet, az emberi elmének szüksége van rendszeres kikapcsolódási időszakokra az optimális működéshez.
A cikk először a joallas.ro oldalon jelent meg.
Felfüggesztette a Bukaresti Ítélőtábla az egységes bértörvény-tervezet véglegesítési eljárását. A Sanitas szakszervezet kérésére meghozott határozatot az érdekvédelmi tömörülés részleges sikerként értékeli, de a tiltakozást nem állítják le.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Nem lesznek fennakadások a súlyos égési sérülteket ellátó, jelenleg épülő marosvásárhelyi kórház felszerelésével, beüzemelésével – nyilatkozta Florin Crăciun menedzser, aki Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszternek mutatta be a munkálatokat.
Több mint száz tűzoltót és huszonhét beavatkozó járművet mozgósítottak a hatóságok a szerda reggel egy brassói fafeldolgozó üzemben keletkezett tűz oltására – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vezetője.
Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.
Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.
Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.
Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.
A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.
Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.
2 hozzászólás