
Fotó: Rab Zoltán
Több székelyföldi város köztere borult fénybe péntek este, amikor két év virtuális adakozás után újra megszervezhette az Egymillió csillag a nélkülözőkért elnevezésű jótékonysági akcióját a Gyulafehérvári Caritas segélyszervezet. A közterek fénybe borulása, a találkozás öröme mellett a pénzadományok is jobban gyűltek idén, mint amikor online térben zajlott az akció.
2022. október 17., 10:142022. október 17., 10:14
Szülők gyerekekkel, idősek és középkorúak is kilátogattak pénteken este Marosvásárhelyen a Színház térre, ott zajlott ugyanis a Gyulafehérvári Caritas Egymillió csillag a nélkülözőkért elnevezésű akciója.
Marosvásárhelyen Ludescher László, a Caritas ágazati igazgatója az összegyűlt emberekhez szóló beszédében azt hangsúlyozta, hogy két év kihagyás után öröm volt újra fizikailag is kinyilvánítani és megélni a „jelképes sorsvállalásunkat”.
Fotó: Rab Zoltán
– fogalmazott Ludescher László. Az összegyűlt emberek egy-egy gyertya jelképes megvásárlásával segíthették a rászorulókat. Ahogy gyűltek a gyertyák, úgy lett fényesebb, színesebb és melegebb a marosvásárhelyi Színház tér és úgy gyűltek az adományok is.
Fotó: Rab Zoltán
A nap végi számvetésen az látszott, hogy mintegy hatszáz résztvevő adományozott összesen 8725 lejt Marosvásárhelyen, ami több mint ami a tavalyi évben összesen gyűlt a járványidőszak miatt virtuális térbe költözött akción, amikor összesen 7192 lej volt az Egymillió csillag akció „eredménye”.
Hasonlóan zajlott a péntek esti jótékonykodási akció több más településen is: Maros megyében Marosszentgyörgyön a Szent György teret világították ki az együttérzés lángjai, ott 154 résztvevő 1898 lejt adományozott összesen, Szovátán a Petőfi parkban 300 résztvevőtől 3050 lej gyűlt.
Fotó: Rab Zoltán
Hargita megyében Székelyudvarhelyen voltak a legtöbben, a Dávid Ferenc téren mintegy 500 résztvevőt számláltak, s 4835 lej gyűlt, Csíkszeredában a Majláth Gusztáv Károly teret mintegy 250 résztvevő világította meg összesen 3291 lejt adományozva, Sepsiszentgyörgyön 300 résztvevőt számláltak, tőlük pedig 1741 lej adomány gyűlt. Aki nem tud ott lenni, adományát online is elküldheti. Ezen a felületen szombat délelőttig 780 lej érkezett, de továbbra is fogadják az adományokat.
Az összegyűlt pénzt a Caritas gondozásában lévő személyek ellátására fordítják ezúttal is: nélkülöző gyermekek, fogyatékkal élő fiatalok, vagy beteg idős személyek ellátását segíthetik az adományozók. Például: 20 lej elég egy meleg ebédre, 90 lej elég egy óra otthoni ápolásra, 100 lej elég egy óra fejlesztő terápiára, 170 lej elég egynapi bennfekvő ápolásra.
Fotó: Rab Zoltán
A pénteki akciók eredményeként egyelőre 24 320 lej adomány gyűlt összesen, és több mint 2100-an fejezték ki „jelképes sorsvállalásukat” a rászorulókkal.
A bukaresti rendőrség tájékoztatása szerint egy mélyaltatásos beavatkozás közben a gyermeknek leállt a szívműködése és a légzése és nem tudták újraéleszteni.
Nem sikerült közös nevezőre jutni a bírói és ügyészi különnyugdíjak reformjáról a Cotroceni-palotában zajlott szerdai tárgyalásokon – közölte csütörtök este Ilie Bolojan.
A kormány jövő héten közvitára bocsátja a közigazgatási reform tervezetét – jelentette ki csütörtök este a miniszterelnök.
Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus és a Csíki Vállalkozók Egyesülete idén tizenkettedik alkalommal hívja életre a Jótékonysági Katalin-bált, a közösségi összetartozás és a segítő szándék ünnepét, november 21-én, 18 órai kezdettel a Fenyő Hotelben.
A baróti anyuka ügye, aki fia méltatlan iskolai bánásmódja miatt fordult a hatósághoz, csak egy a panaszok közül. Ebben a tanévben eddig 25 beadvány érkezett a tanfelügyelőséghez, a leggyakoribb problémák a pedagóguscsere és a beiskolázási nehézségek.
A fejlesztési minisztérium biztosítja a helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt minden olyan beruházás finanszírozását, amelyet idén augusztus 19-ig elkezdtek – nyilatkozta Cseke Attila miniszter csütörtökön.
Bár az egykori Stúdió mozi épülete már szinte teljesen megújult Székelyudvarhelyen, a vetítésekre még várni kell. Mégis, ami néhány éve csupán vágyálom volt, a mozizás visszatérése a városba, ma már jóval közelebbinek tűnik.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Jóváhagyta csütörtöki ülésén az EU-tagországok gazdasági és pénzügyminisztereit tömörítő tanács (ECOFIN) Románia felülvizsgált helyreállítási tervét (PNNR) – közölte a pénzügyminisztérium.
Jelenleg nincsenek objektív okok arra, hogy nőjön az üzemanyag ára – jelentette ki csütörtökön Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!