Hirdetés
Hirdetés

Egymásnak feszül a Hargita megyei tanács és a téli útkarbantartásra befutó cég

A megyei tanács megoldást sürget, a szakcég egyedül maradt versenyben, és hajlandó a szerződéskötésre •  Fotó: Barabás Ákos

A megyei tanács megoldást sürget, a szakcég egyedül maradt versenyben, és hajlandó a szerződéskötésre

Fotó: Barabás Ákos

Az ajánlatok újraértékelése után múlt hét végén nyertest hirdetett Hargita Megye Tanácsának illetékes bizottsága a megyei utak téli karbantartására vonatkozó közbeszerzési eljáráson. Végül annak a székelyudvarhelyi cégnek az ajánlatát fogadták el, amely korábban a huszonegyből tizennégy tétel esetében megóvta az eredményeket. A vállalkozás jóval drágábban végezné el a munkálatokat, mint az előző nyertesek, ám mivel óvásuknak minden esetben helyt adott a bukaresti elbíráló bizottság, csupán ők maradtak versenyben. A cég vezetője szerint a kiírás szakmaiatlan volt, és a helyi kiscégek alullicitálták a munka valós értékét. A megyei tanács elnöke egyelőre azt tartja a legfontosabbnak, hogy biztosítva legyen az utakon a hóeltakarítás. Utána majd „kiteregetik a szennyest” – ígérte Borboly Csaba.

Kovács Eszter

2017. december 12., 15:272017. december 12., 15:27

2017. december 12., 16:392017. december 12., 16:39

Többhetes csúszás után pénteken közölte Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata, hogy újraértékelték a megyei utak téli karbantartására benyújtott árajánlatokat, és végül a székelyudvarhelyi Multipland Kft. ajánlatát fogadták el. A Multipland Kft. tizennégy kistérség esetében megóvta a közbeszerzés korábbi eredményét, az óvást pedig elfogadta az Óvások Elbírálásának Országos Tanácsa (CNSC), amely arra kötelezte a megyei önkormányzatot, hogy értékelje újra az ajánlatokat. „A megyei tanács bizottsága ennek megfelelően újraértékelte a beérkezett ajánlatokat, miután az óvást benyújtó cég is beküldte a hiányzó dokumentumokat, és ismét nyertest hirdetett. A cég december 19-én írhatja alá a vonatkozó szerződést. Ezt megelőzően azonban ki kell várni a tíznapos óvási időszakot, amelyre három kisebb helyi cég jelezte, hogy élni fog ezzel a lehetőséggel” – áll a közleményben.

korábban írtuk

Ősszel a tej-kifli, télen a csúszásmentesítés – hol a hiba?
Ősszel a tej-kifli, télen a csúszásmentesítés – hol a hiba?

Tükörjég – így jellemezte a legtöbb sofőr az udvarhelyszéki megyei útszakaszokat. A Hargita megyei önkormányzat ügykezelésébe tartozó utak egy részének téli karbantartására még nem tudott szerződést kötni a megyei tanács. Ezt most jobb tudomásul venni, és óvatosan vezetni.

Udvarhelyszéken az érintett útszakaszok a Székelyudvarhely–Székelykeresztúr, Bikafalva–Farcád–Székelylengyelfalva (13A jelzésű országút), Oklánd–Homoródalmás–Szentegyháza, Brassó megye határa–Homoródújfalu, Kovászna megye határa–oklándi útkereszteződés, Fenyéd–Libán, a 138-as megyei út és Varság központja.

Hirdetés

Borboly Csaba megyeitanács-elnök korábban „cégháborúnak” nevezte a helyzetet, mondván, hogy

Hargita  megye a cégek egymás közti harcának áldozata lett,

ezért nem sikerült időben biztosítani az utak téli karbantartását. Ezzel szemben a székelyudvarhelyi Multipland Kft. igazgatója méltánytalannak tartja a kifejezést. Mint Bartók Sándor lapunknak elmondta,

a törvény adta lehetőségekkel éltek, hiszen szakmaitlannak látták a megyei tanács kiírását.

„A nyertes cégek közül egyik sem jogosult téli útkarbantartásra, tevékenységi körükben – legalábbis a közbeszerzés idején – nem szerepelt ilyen” – hangsúlyozta. Ugyanakkor úgy véli, folyamatos csúsztatás, befeketítés áldozata lett a Multipland Kft. „Az óvásnak egyébként pénzügyi vetülete is volt, hiszen például a 24 órás hószolgálat értékét véleményünk szerint a többi cégek alullicitálták” – magyarázta. Ugyanakkor már a kiírásból is látszik – tette hozzá Bartók –, hogy a megyei tanács nem a minőségi, szakmai munkára, hanem a minél alacsonyabb árra fektette a hangsúlyt. Például

a csúszásmentesítésre használt anyag összetételét is meghatározták: ennek 90 százaléka homok kell legyen, és csupán 10 százaléka só. „Ezt a keveréket nem lehet sószóró gépekkel szórni, csupán lapáttal, továbbá fagyóképes, tehát nem hatékony a csúszásmentesítésben”

– sorolta. Hozzáfűzve ugyanakkor, hogy a megye vezetősége nyilvánvalóan úgy gondolja, a téli karbantartás kényszermunka, kidobott pénz, jóllehet „társadalmi szempontból a legfontosabb munka, hisz az autóvezetők, a lakosság biztonságáról van szó”.

A Libán-tetőn átvezető út csúszásmentesítése is a közbeszerzés miatt késik •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

A Libán-tetőn átvezető út csúszásmentesítése is a közbeszerzés miatt késik

Fotó: Barabás Ákos

Egyébként az óvások benyújtása előtt, október 4-én a Multipland Kft. kifogásait megküldte a megyei tanács illetékes bizottságának, felhívva a figyelmet, hogy amennyiben a kiírásban és az elbírálás során történt törvénytelenségeken nem módosít a testület, óvást fognak benyújtani. Választ október 9-én kaptak, mégpedig hogy a megyei tanács módosítások nélkül, az eredeti nyertesekkel közli ki a közbeszerzés eredményeit. Az óvást október 13-án terjesztette elő a cég, az Óvások Elbírálásának Országos Tanácsa november 28-án hozott döntést az ügyben, mind a tizennégy tétel esetében helyt adva a Multipland Kft. keresetének.

„Tendenciózus módon beállított állításokkal vádolja cégünket a megyei tanács elnöke, holott saját hibájukból nem sikerült még szerződést kötni a téli útkarbantartásra. Most egyértelműen látszik a kapkodás, s hogy törvénytelenséget törvénytelenségre halmoznak.

Idézet
A megyei tanács elnöke pedig betegesen fényezi az imázsát, viszont az, hogy ma a megye kétharmadában nincs hóeltakarítás, kizárólag a megyei tanács bűne és hibája”

– szögezte le Bartók Sándor. A cégvezető ugyanakkor azt is elmondta, felkészültek az útkarbantartásra a tizennégy kistérségben, ezt azonban nemcsak saját gépparkjukkal, hanem bérelt speciális járművekkel fogják végezni.

Drágábban dolgozna az udvarhelyi cég

Megnéztük viszont a Hargita megyei tanács által a 2017–2019-es időszakra idén júliusban kiírt közbeszerzést és annak eredményeit is. Az már elsőre szembetűnő, hogy az említett tizennégy kistérség esetében a Multipland Kft. a meghatározott plafonérték közelében becsülte meg a munkálat értékét. Például a 11-es (a 127-es, a 127A és a 125-ös megyei utat magában foglaló) kistérségben az első körben nyertesnek hirdetett cég 456 339 lejért végezte volna el a munkát, vagyis a Multipland Kft. által ajánlott ár (639 467 lej) 71 százalékáért. Ugyancsak jóval olcsóbban, azaz 530 944 lejért végezte volna el az első körben nyertes cég a 132-es és a 131-es megyei út téli karbantartását, ez esetben a munkálat értékét 685 237 lejre becsülte a Multipland Kft. Hasonló volt a helyzet a 13-as számú kistérség esetben, ahol a Multipland által ajánlott ár 51 százalékáért, a 14-esben 54, a 15-ösben 65, a 16-osban 55, míg a 20-asban 64 százalékos árat kínáltak az első körben nyertes cégek. A közbeszerzés egyetlen odaítélési kritériuma pedig a szolgáltatás ára, tehát azok a pályázók nyerhetnek, amelyek a legkisebb árat ajánlják.

Az első eredményhirdetést követően az említett tizennégy útszakasz téli karbantartásának összköltsége 6 474 547 lejbe került volna, az óvást követően, a Multipland Kft. áraival számolva ez 9 320 266 lejbe kerül.

A megyei utak téli karbantartására egyébként összesen 12 millió lejt szán Hargita Megye Tanácsa, a szerződést pedig két évre kötik majd. Azóta egy kistérségre vonatkozóan már be is nyújtottak egy óvást, ennek elbírálása után következhet majd a szerződéskötés, tudtuk meg hétfőn a megyei tanács elnökétől.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Borboly Csaba a december 6-ai rendkívüli tanácsülésen mértékletességre intette azokat a cégeket, amelyek újabb óvási szándékot jeleztek, és felhívta a figyelmet, hogy komoly, megalapozott indok nélkül ne hátráltassák a közbeszerzést, hiszen „az utászcégek háborúja a lakosság biztonságát fenyegeti”. „A Multipland Kft. a meghatározott plafonérték alatt tett ajánlatot, mindegy, hogy az majdnem a határérték 90 százaléka, a törvények értelmében a kiírónak nincs joga vitatni ezt. Az, hogy a közbeszerzésen végül egyedül maradt, más kérdés” – magyarázta Borboly. Megjegyezte azonban: jelenleg a legfontosabb, hogy mielőbb elkezdődhessen az utak takarítása, hiszen ha „a szennyest” most kezdik kiteregetni, akkor „áprilisban sem lesz szerződés”.

Idézet
Utána majd kipakolunk. Azért nem közöltünk részleteket, mert az elbírálás csak elhúzódna. Amíg nincs szerződés, addig többet ártunk. Látom, olvasom a spekulációkat, majd reagálunk

– ígérte az elöljáró.

B terv

A megyei tanács közleményében azt is írják: felkészültek arra is, hogy ha netán az óvások miatt nem tudnának szerződést kötni a nyertes céggel, akkor együttműködési szerződést kötnek a megfelelő járművel rendelkező érintett települések önkormányzataival, hogy jövő januárig biztosítsák a hóeltakarítást a megyei utakon. Ehhez az önkormányzatoknak is határozatot kell hozniuk. Ezzel kapcsolatosan Bartók Sándor, a Multipland Kft. vezetője már korábban azt mondta: akárcsak a téli útkarbantartásra nem jogosult cégek, a helyi önkormányzatok sem jogosultak a munka elvégzésére, így „a megyei tanács újabb törvénytelenséget követne el”. Egyébként jelenleg a megyei önkormányzat egyetlen járművével (egy csúszásmentesítő anyag szórására alkalmas traktorral) végzik a csúszásmentesítést azokon az útszakaszokon, ahol még nem megoldott a téli karbantartás.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Elveszik a vizet és nyomáscsökkenéssel kell számolni csütörtökön Segesváron és más Maros megyei településeken

Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.

Elveszik a vizet és nyomáscsökkenéssel kell számolni csütörtökön Segesváron és más Maros megyei településeken
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Két tinédzsert gázolt halálra egy tolatómozdony

Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.

Két tinédzsert gázolt halálra egy tolatómozdony
2026. július 01., szerda

Székelykeresztúri tömeges leépítés: nehéz helyben állást találni

Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.

Székelykeresztúri tömeges leépítés: nehéz helyben állást találni
2026. július 01., szerda

Terrorista propagandát terjeszthetett egy marokkói férfi Romániában – tíz évre utasították ki az országból

Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.

Terrorista propagandát terjeszthetett egy marokkói férfi Romániában – tíz évre utasították ki az országból
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Hatvanöt éves érettségi találkozóját tartotta a szentegyházi középiskolai oktatás első évfolyama

Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.

Hatvanöt éves érettségi találkozóját tartotta a szentegyházi középiskolai oktatás első évfolyama
2026. július 01., szerda

Levendulaszüretre várják az érdeklődőket Gyergyószentmiklóson

Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.

Levendulaszüretre várják az érdeklődőket Gyergyószentmiklóson
2026. július 01., szerda

Összesen 18 diákot kellett országszinten kizárni az érettségiről csalási kísérlet miatt

A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Összesen 18 diákot kellett országszinten kizárni az érettségiről csalási kísérlet miatt
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Drónt észleltek a román-ukrán határ közelében, vadászgépeket és helikoptert is riasztottak

A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.

Drónt észleltek a román-ukrán határ közelében, vadászgépeket és helikoptert is riasztottak
2026. július 01., szerda

Súlyos bírság járt szabálytalan faanyagszállítás miatt

Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.

Súlyos bírság járt szabálytalan faanyagszállítás miatt
2026. július 01., szerda

Grindeanu csak akkor egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.

Grindeanu csak akkor egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt
Hirdetés