
A Kájoni János Általános Iskola új épületrésszel bővül. Kedvező változások
Fotó: Gábos Albin
Két helyszínen kezdődik meg idén új tanintézetek építése, bővítése Csíkcsicsóban. A Kájoni János Általános Iskola új épületszárnyat kap, ugyanakkor egy óvodát is fel kell építeni jövő őszig a községben.
2020. március 14., 13:582020. március 14., 13:58
Rövidesen szerződést írnak alá a csíkcsicsói Kájoni János Általános Iskola új épületszárnya műszaki terveinek elkészítésére és a kivitelezésére a közbeszerzési eljáráson nyertes cégcsoporttal – közölte érdeklődésünkre a község polgármestere. Péter Lukács szerint
A község korábban Regionális Fejlesztési Uniós Alapokból (FEDR) biztosított támogatásért pályázott sikerrel a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez. A támogatás értéke 8 millió lej, ennek 98 százaléka vissza nem térítendő támogatás, a többit önrészként kell biztosítania a községnek. Az iskola több mint 200 tanulója számára jelenleg két épületben zajlik az oktatás, az európai uniós támogatással tervezett beruházás során egy nyolc osztálytermet, illetve könyvtárt is magába foglaló új épületszárny készülhet, így minden diák ott tanulhat.
Az új óvoda látványterve. Forrás: Csíkcsicsó Polgármesteri Hivatala
Fotó: Csíkcsicsó Polgármesteri Hivatala
Egy óvoda építésére is pályázati támogatást nyert korábban a község a Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökségtől (AFIR), 1 millió 976 ezer lej értékben. A polgármester szerint
Időközben viszont vásárolt egy területet a helyi önkormányzat kissé távolabb, a labdarúgópálya közelében. Ez a terület jóval nagyobb, és ott szeretnék felépíteni az óvodát, ugyanakkor egy műgyepes pályát is létrehoznának – ismertette.
Az épület műszaki tervei már elkészültek, a dokumentáció most Gyulafehérváron vár ellenőrzésre és jóváhagyásra a finanszírozó részéről. A községvezető szerint a területcseréhez is várják a beleegyezést. Négy óvodai csoportnak helyet biztosító ingatlant terveztek, amelyben tálaló, egészségügyi szoba, öltöző, mosdó is helyet kap, ugyanakkor
Péter Lukács elmondta, viszonylag szűk a határidő az építkezés befejezésére, mivel jövő ősszel már az új épületben kellene kezdeni az óvodai tevékenységet. Így idén fel kell húzni a falakat, elkészíteni a tetőt, beszerelni a nyílászárókat ahhoz, hogy a tél folyamán a belső munkálatokat folytatni tudják. Mivel napközire is van igény a községben, egy következő lépésben ezt is szeretnék elkészíteni – tudtuk meg.
Szolgálati fegyverével, saját autójában lőtte fejbe magát egy 25 éves rendőr Dolj megyében. A fiatalembert súlyos állapotban szállították kórházba.
Narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a következő napokban várható jelentős esőzések és erős szél miatt. A hegyekben havazásra kell számítani.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Országszerte 202 házkutatást tartanak hétfőn a rendőrök és az ügyészek a Jupiter művelet keretében különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a Román Rendőrség.
Karbantartási munkálatok miatt november 3-án, 4-én és 5-én több Hargita megyei településen is szünetel az áramszolgáltatás.
Közzétették vasárnap az országos képességfelmérő vizsga és az érettségi mintafeladatait – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.
Véget ért az őszi vakáció, a tanév rendjének megfelelően hétfőtől újrakezdődik a tanítás.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
szóljon hozzá!