Hirdetés
Hirdetés

Egy vásár, amin közelebb kerülhetnek az emberekhez a civil szervezetek képviselői

Idén is számítanak a civil szervezetek jelenlétére, valamint a marosvásárhelyiek részvételére •  Fotó: Haáz Vince

Idén is számítanak a civil szervezetek jelenlétére, valamint a marosvásárhelyiek részvételére

Fotó: Haáz Vince

Újból megszervezik Marosvásárhelyen május 12. és 14. között a civil szervezetek vásárát – harmincnál több egyesület, alapítvány részvételére számítanak. Ami az újdonságokat illeti, Koreck Mária ötletgazda és főszervező a Székelyhonnak elmondta: az állandóságra fektetik a hangsúlyt és kevésbé az újításokra.

Antal Erika

2022. április 27., 20:302022. április 27., 20:30

Az emberek többsége még mindig nem tartja fontosnak, hogy maguk rendelkezzenek személyi jövedelemadójuk 2, vagy 3,5 százalékával – mondta Koreck Mária szervező, a Divers Egyesület elnöke, aki érdeklődésünkre arról is beszélt, hogy

nem szeretnének újítani az eddigi formátumon, ugyanúgy, ahogy éveken át, most is vásár jelleget adnak az eseménynek: lesznek bemutatkozások, felvonulás, interaktív foglalkozások, zene, tánc, sportolási lehetőség, játék
.

„A formátum marad, ahogy eddig volt, hiszen arra törekszünk, hogy a civil szervezetek kapcsolatba lépjenek a város lakóival, a sajtóval, kapcsolatokat létesítsenek, megismertessék céljaikat, tevékenységüket, azt, hogy milyen célcsoportért és célból jöttek létre.

Idézet
Fontos, hogy önkénteseket találjanak és rávegyék a lakosságot, hogy személyi jövedelemadójuk 2, vagy 3,5 százalékával agyagilag is támogatást nyújtsanak

– magyarázta a szervező.

Hirdetés

A program szerint május 12-én délután 5 órától a Marosvásárhelyi Rádió nagy stúdiótermében

kerekasztal-beszélgetést tartanak, amelynek témája a civil szervezetek szerepe a krízishelyzetben.

Május 14-én a Rózsák terén délelőtt 11 és este 6 óra között tartják a vásárt. A szokáshoz híven 12 órakor a Civil Szolidaritás Menetére várják a marosvásárhelyieket, hogy ezzel mutassák ki támogatásukat a civil szervezetek és az önkéntesek munkája iránt.  Arra kérik a civil szervezeteket, jelezzék részvételi szándékukat április 28-ig, és azt is, hogy igényelnek-e standot (sátrat, asztalt, padot), mindezt a 0265-311 727-es telefonszámon vagy az office@divers.org.ro e-mail címen tehetik meg. 

Az eseményt a Divers Egyesület, a Transilvana Alpha Alapítvány, Maros Közösségi Alapítvány és a Mâini Unite Egyesület szervezi Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalának közreműködésével.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Két nap alatt kilenc ittas sofőr bukott le Hargita megyében

Összesen 750 alkohol- és drogtesztet végeztek el az elmúlt hétvégén a közutakon ellenőrző hatóságok, kilenc esetben pedig ittas sofőrökkel szembesültek – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két nap alatt kilenc ittas sofőr bukott le Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Bombafenyegetés miatt Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten

Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten – közölte Magyarország honvédelmi minisztere hétfőn a Facebook-oldalán.

Bombafenyegetés miatt Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten
2026. november 02., hétfő

Több mint húszezer nyeremény a november 1-jei lottósorsolás után, de csak egyet emelnek ki

Több mint 21 500 nyereményt összesített a Román Lottótársaság a november 1-jei, vasárnapi sorshúzás után, összesen több mint 1,88 millió lej értékben.

Több mint húszezer nyeremény a november 1-jei lottósorsolás után, de csak egyet emelnek ki
2026. november 02., hétfő

A felhők eltűnnek, a fagyok megjelennek – megvan a váltás ideje a kéthetes előrejelzésben

Főleg az éjszakai lehűléseket illetően lesz változás az előttünk álló két hétben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.

A felhők eltűnnek, a fagyok megjelennek – megvan a váltás ideje a kéthetes előrejelzésben
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Sorin Grindeanu a hétvégi luxuskeresztelő után: jövő évben kötelezően emelni kell a nyugdíjakat

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy a törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat.

Sorin Grindeanu a hétvégi luxuskeresztelő után: jövő évben kötelezően emelni kell a nyugdíjakat
2026. november 02., hétfő

Két fő szempont alapján szerveznék át a helyi közigazgatást

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, hogy jövő héten ismertetik a helyi közigazgatási reformról szóló tervezet első változatát.

Két fő szempont alapján szerveznék át a helyi közigazgatást
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Magyarázkodni kényszerül Grindeanu a hétvégi luxuskeresztelő miatt, ahol egy olasz világsztár is fellépett

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az alakulat több vezetőjének részvételével Temesváron megrendezett hétvégi keresztelő visszatetszést keltett az emberek körében.

Magyarázkodni kényszerül Grindeanu a hétvégi luxuskeresztelő miatt, ahol egy olasz világsztár is fellépett
2026. november 02., hétfő

Fiatal rendőr lőtte fejbe magát szolgálati fegyverével, november 1-jén találtak rá saját autójában

Szolgálati fegyverével, saját autójában lőtte fejbe magát egy 25 éves rendőr Dolj megyében. A fiatalembert súlyos állapotban szállították kórházba.

Fiatal rendőr lőtte fejbe magát szolgálati fegyverével, november 1-jén találtak rá saját autójában
2026. november 02., hétfő

Szél, eső és havazás: rossz időre figyelmeztetnek a meteorológusok

Narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a következő napokban várható jelentős esőzések és erős szél miatt. A hegyekben havazásra kell számítani.

Szél, eső és havazás: rossz időre figyelmeztetnek a meteorológusok
Hirdetés