
Fotó: Pinti Attila
A Nemzet Útja (Calea Neamului) és az Ortodox Testvériség (Frăţia Ortodoxă) egyesület vezetői szerint ők és társaik visszaélés áldozatai voltak szombaton, amikor nem engedték őket bemenni a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területére, hogy jelen legyenek Orbán Viktor magyar kormányfő beszédén.
2023. július 23., 15:102023. július 23., 15:10
Kifejtették, hogy bár a szervezők által megszabott minden szabályt betartottak, a csoportot, melynek tagjai román zászlókkal vonultak fel, megállították a tábor bejáratánál és a csendőrök körülvették őket.

Számos hatósági járművel rendőrök és csendőrök tucatjai vannak jelen Tusnádfürdőn szombat reggel óta a ortodox templom szomszédságában. A hatóságok a Nemzet Útja és az Ortodox Testvériség nacionalista szervezet tagjaira „várnak”.
„Ma (szombaton, szerk. megj.), néhány órára, Tusnádfürdőn Magyar Autonóm Tartomány volt,
A román nemzetállam területén számos törvényt súlyosan megsértettek, többek között az állampolgárok szabad mozgáshoz való jogát, amelyet visszaélésszerűen korlátoztak.
– mondta Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului vezetője.

Kiváló munkát végeztek a rendvédelmi szervek, akik megakadályozták, hogy a „békés szándékkal”, zászlókkal és molinókkal érkezett nacionalista szervezetek bejussanak szombat délelőtt Tusványos területére.
Hozzátette: bár ismételten kérték, a szervezők semmiféle hivatalos dokumentumot nem mutattak be nekik, aminek alapján az ellenőrzőpontokat felállították a táborba vezető úton, és megtagadták tőlük a szabad mozgáshoz és véleménynyilvánításhoz való jogot.
– mondta Tîrnoveanu.

Megakadályozták a rendvédelmi szervek hogy a „békés szándékkal”, zászlókkal és molinókkal érkezett nacionalista szervezetek bejussanak szombat délelőtt Tusványos területére. Videón mutatjuk a szombat délelőtti eseményeket.
Dan Grăjdeanu, a Frăţia Ortodoxă elnöke kijelentette, hogy
„Nem volt joguk ahhoz, hogy feltartóztassanak minket saját országunkban, hogy elszigeteljenek, hogy megakadályozzák szabad mozgásunkat (...) Hihetetlen visszaélés volt, hogy korlátozták továbbjutásunkat, és ezzel a szabad mozgáshoz való jogunkat. (...)
– mondta Grăjdeanu. Elmondása szerint konzultálni fognak ügyvédekkel, és
Marius Militaru ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztató központjának vezetője szerint semmiféle „visszaélés” nem történt. Leszögezte:
Hozzátette: a rendőrség legfőbb dolga az állampolgárok jogainak és szabadságainak a szavatolása, az egyensúly biztosítása ezen a téren, és a rendfenntartó erők ezt tették ezen a rendezvényen is.
– szögezte le Militaru.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédének elején a két román egyesület tagjainak jelenlétére utalva kijelentette, hogy „a keresztény értékekért folytatott harcban szükség van a román ortodox testvérekre”.
Az alaptámogatásként ismert juttatások előlege nagyobb lesz idén, mint a korábbi években. Sok ezer gazdának kezdik el folyósítani pénteken az általuk idén igényelt egységes mezőgazdasági támogatások előlegeit.
Luca Niculescu kedden bejelentette, hogy csütörtökön benyújtja a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját.
Vizsgálat indult a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szaklíceum szüreti bálja miatt, miután egy videóriport nyomán nyilvánosságra került, hogy az iskola területén tartott összejövetelen a tanárok alkoholt is fogyasztottak.
Kedden elkezdődött az iskolaigazgatói és aligazgatói állásokra pályázók kompetenciafelmérője egy húsztételes román nyelvű teszttel. A többség szerint a vizsga nagyon nehéz volt, az egyórás időkeret pedig túl rövid egy ilyen felmérőhöz.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
Jelen állás szerint a földgáz árplafonjának jövő tavaszi kivezetése megduplázná a háztartások gázszámláját. A gázszolgáltatók szerint a drasztikus drágulást úgy lehetne elkerülni, ha az állam meghosszabbítaná az árszabályozás időtartamát.
Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel.
Ismeretlen eredetű drónok csapódtak be két hajóba a Fekete-tengeren Bulgária partjainál ma reggel, az egyiket elsüllyesztették, és mentőakciókat indítottak – közölte Rumen Radev, Bulgária miniszterelnöke.
5 hozzászólás