
Fotó: Jancsó László
Hivatalosan is megnyitották szombaton Tusnádfürdőn a Szent Anna ifjúsági központot, amely nemcsak a helybeli, hanem a környező régió fiataljai számára biztosít szabadidős és személyiségformáló többlettevékenységet. Külön hangsúlyt kap az önkéntesség, illetve a környezetvédelmi programokban való részvétel.
2011. május 14., 16:142011. május 14., 16:14
2011. május 17., 11:392011. május 17., 11:39
Nemes Zoltán (balról) és Mod Péter
A fürdőváros központjában álló, egykor tekepályának is otthont adó volt vendéglő alakult át ifjúsági központtá, miután azt bérbe vették a kezdeményezők. Mint Nemes Zoltán, a Vox Juventutis Egyesület elnöke elmondta, a létrehozáshoz a Bethlen Gábor Alap, az Erdélyi Gondolat Egyesület is támogatást nyújtott. Nem véletlenül az Önkéntesség Hetén nyílt meg a központ, mert tevékenységei között számos olyan program szerepel, ami az önkéntességhez kapcsolódik. Egy, nyolc hónapig tartó, nem formális nevelésen és oktatáson alapuló kezdeményezés során, amely az Európai Bizottság Fiatalok Lendületben programja támogatásával valósul meg, sok erdélyi fiatalt igyekeznek a szabadidő-szervezéssel, az önkéntességgel, környezettudatos tevékenységekkel megismertetni, a csoportoknak a központ elhelyezést is nyújt.
Egy másik program keretében magyar, román, és lengyel szervezetek küldtek önkénteseket, akik a Szent László Gyermekvédelmi Központban élő gyermekekkel foglalkoztak – ősztől újabb külföldi önkéntesek is jönnek. Mod Péter, a központ vezetője szerint igyekeznek bevonni a tevékenységekbe nem csak a város, hanem a Csíkkozmástól Mikóújfaluig terjedő régió fiataljait. A központ a helyi iskolások és a gyermekvédelmi központ tanulói számára rendszeres délutáni foglalkozást, korrepetálást biztosít, a tervek között szerepelnek megbeszélésekkel összekötött filmvetítések is. A gyermekekkel, fiatalokkal csoportépítő, kommunikációs, illetve kézműves foglalkozásokat terveznek, de itt kap helyet az ACCENT Egyesület fiatal környezetvédő csoportja, a Junior Rangers Klub, illetve csúcsidényen kívül a Tunádfürdői Turisztikai Egyesület információs irodája is.
A Szent Anna ifjúsági központban változatos tevékenységekre készülnek
A Zöld Székelyföld Egyesülettel karöltve, a több városban Nagy Olajgyűjtésként ismert szelektív hulladékgyűjtést is elindítják, a Csíki Anyák Egyesületével közösen pedig a várandós és kisgyerekes anyák számára tartanak előadásokat, találkozókat. Szombatra önkéntes munkával és az önkormányzat támogatásával elkészült a közeli park új arculata is. Albert Tibor polgármester kitartást kívánt a kezdeményezőknek, akiket támogatásáról biztosított.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
szóljon hozzá!