Számos súlyosan fogyatékos gyerek él szerény körülmények között, velük folyamatosan foglalkozni kell, ugyanis csak így érhető el bármilyen fajta fejlődés. Az Alpha Transilvana Alapítvány Kitartás Központja rajtuk próbál segíteni, a gyerekek szállítása azonban sok család számára jelent gondot. Az alapítvány és az OrtoProfil közös adománygyűjtő kampánya erre keresi a megoldást.
2011. december 21., 19:072011. december 21., 19:07
Több vidéki szülőnek nincs anyagi lehetősége naponta elkísérni gyerekét az alapítvány Kitartás Központjába, a fogyatékos gyerekek szállítása nehézségekkel jár és költséges. A fejlődéshez azonban elengedhetetlen az, hogy folyamatosan foglalkozzanak a gyerekekkel, együtt legyenek társaikkal, és részt vegyenek a központban szervezett terápiákon. Erre a sakk-matt helyzetre keresik a megoldást azzal az adománygyűjtő kampánnyal, amelyet az OrtoProfillal közösen szerveztek. Célja, hogy egy akadálymentesített kisbuszt vehessen az alapítvány.
A jármű, amely a megye több településéről naponta szállítaná a gyerekeket a központba 20.000 euróba kerül – tudtuk meg Vargancsik Iringótól, az Alpha Transilvana Alapítvány programfelelősétől. Az adománygyűjtéshez hat könyvesbolt is csatlakozott: a Kobak, Kulcslyuk, Hyperion, Cody Group könyvesboltokban valamint a Profi Office és a Papirus papírboltokban található dobozokba lehet elhelyezni az adományokat.
Az alapítvány nappali foglalkoztató központjába 31 súlyosan fogyatékos gyerek jár jelenleg, őket naponta kell hozni és vinni, 150 gyerek pedig az ambuláns programhoz tartozik, azaz hetente egy-két alkalommal járnak be a központba – részletezte Vargancsik Iringó. „Eredetileg a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság biztosította a mikrobuszt számunkra, de ebben az évben már nem, van ugyan egy jármű, amivel többszöri fordulás során szállítjuk a gyerekeket, de nehézségeket okoz, ugyanis nincs akadálymentesítve, ezért a tolókocsikat nehéz szállítani vele” – tette hozzá az alapítvány munkatársa.
A húszezer eurós kisbusz számos beteg gyerekes család életét megkönnyítené, ezért bármilyen kevés összeg is segíthet rajtuk. Az adományokat a következő, BRD-ben nyitott bankszámlaszámra is várják: RO20BRDE270SV03087502700.
Negyven hektáros területen fekvő sport- és szabadidőpark létrehozását tervezi a marosvásárhelyi városháza, és százötvenezer eurós össznyereményt ajánl fel azoknak a tervezőknek, építészeknek, akik rész vesznek a tervpályázaton.
Földrengéshez hasonló zajt és mozgást eredményezett pénteken reggel a hó súlya alatt összeomlott röpde a marosvásárhelyi állatkertben. A Zöld házat és környékét is lezárták.
Két autó ütközött össze Désfalva és Harangláb között pénteken reggel, többen is megsérültek.
Noha a konkrét határozattervezet még nincs meg, de Marosvásárhelyen úgy néz ki, legtöbb ezer lej értékben fogják visszatéríteni a fogyatékkal élők által befizetett adót, jövedelem függvényében.
Folytatni fogják a beruházásokat és a megkezdett munkálatokat Marosvásárhelyen – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Soós Zoltán polgármester. Ottjártunkkor láttuk, hogy a városháza közelében épülő mélygarázsnál gőzerővel dolgoznak.
Erősen ittas állapotban ült a kormányhoz egy nő Maros megyében szerdán este, baleset lett a vége.
Két autó ütközött össze Maroskeresztúron, három ember megsérült. A helyszínen félsávon, rendőri irányítással halad a forgalom.
Csütörtöktől kezdődően egyhetes programsorozattal ünnepli a román és a magyar kultúrát a Studium–Prospero Alapítvány Marosvásárhelyen.
Marosvásárhelyen zajlik az új, RFID-chippel ellátott vegyes- és biokukák kiosztása. A cél az igazságosabb díjszabás és a mérhető hulladéktermelés, de amíg az új kukák kompatibilisek lesznek az új járművekkel, még a régieket kell használni.
szóljon hozzá!