
Fotó: Kristo Robert
Pénteken, június 4-én, megkezdve a csíkszeredai ballagások sorát, elballagott a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium 137 végzős diákja. Felnőtt, szabad emberek vagytok – köszönt el a középiskolát végzett diákoktól igazgatójuk, Varga László.
2010. június 04., 17:572010. június 04., 17:57
2010. június 05., 13:352010. június 05., 13:35
Fotó: Kristo Robert
Nagyon sokan összegyűltek péntek délelőtt a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium sportpályája körül a tizenkettediket végzett diákok ballagási ünnepségére. A ballagók népviseletbe öltöztek, a piros-fekete szoknyák, fehér kötények, szőttes harisnyák és fekete mellények üdítően kiviláglottak az ünneplőbe öltözött hozzátartozók, barátok gyűrűjéből.
A 137 diáktól először Varga László igazgató köszönt el, „reménykedve és nagy-nagy szeretettel”. Útravaló gondolatai végén az igazgató azzal búcsúztatta immár volt diákjait, hogy felnőtt, szabad emberek, sok jónak tudói, ugyanakkor pedig figyelmeztette őket, hogy az életben majd korlátokkal is szembesülnek.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere arról beszélt a ballagóknak, hogy bár zavaros időket élünk, nem nehezeket, nehézzé csak ők tehetik maguk számára. A polgármester rámutatott, manapság nagyon sokan mástól várják a megoldást a problémáikra, és „egyre kevesebben vagyunk hajlandóak méltóságteljesen hordozni a keresztünket.” Véleménye szerint a Magyar Összetartozás Napjának üzenete az, hogy mindenki méltóságteljesen vigye a saját keresztjét. A polgármester azzal bocsájtotta útra a ballagókat, hogy a várható nehézségeken a hit, a tudás és a kitartás ereje átsegíti majd őket. Ünnepi beszéde végén Ráduly Róbert Kálmán elérzékenyülve emlékezett meg volt tanítónőjéről, a napokban elhunyt Baricz Vilmosné, született Bakó Mártáról, akinek munkájáért – saját maga és a tanítónő által felnevelt számos generáció nevében – köszönetet mondott.
Fotó: Kristó Róbert
A XI-es diákok nevében Lőrincz Szidónia évfolyamelső köszönt el az iskolát elhagyóktól, a végzősök búcsúgondolatait pedig Kovács Tímea évfolyamelső osztotta meg. Azt mondta, hálás, amiért részt vehetett benne, alakíthatta és birtokolhatta azt az értékrendet és tudást, amit az iskola adott neki, és amit meg is őriz továbbra is.
Követve a húsz évvel ezelőtti névadáskor felélesztett hagyományt, a búcsúzó diákok szalagot kötöttek az iskola zászlajára, majd pedig kiosztották a ballagóknak az iskola díjait, továbbá számos alapítványi, intézményi és magánszemély által alapított díjat. Az ünnepséget konferáló Juhász-András Réka igazgató-helyettes azzal búcsúzott el a ballagóktól, hogy ne feledjék, egy mögöttük bezáruló kapu tíz másikat nyit meg előttük, majd az igazgatóság vezetésével a végzősök szimbolikusan kiballagtak iskolájukból.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
szóljon hozzá!