
A kék színnel jelölt kerülőútra terelik a forgalmat
Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata/Facebook
A héten nekifognak a Sepsiszentgyörgyről Sugásfürdőre vezető út felújításának. A munkálatot több hónaposra becsüli a városvezetés.
2023. október 24., 20:012023. október 24., 20:01
Az utat gyakorlatilag egyetlen kanyarban kell megjavítani, ahol egy nem megfelelő átfolyó miatt először csak megsüllyedt, majd be is szakadt. Az említett folyamat az elmúlt egy évben következett be, és bár egy ideig még lehetett két sávon, majd fél sávon biztosítani a forgalmat, most nagyon alapos földmunkálatot kell végezni a helyszínen – tudtuk meg Tóth-Birtan Csaba alpolgármestertől.
Kiderült, hogy biztos, szilárd talaj, amely bírja a terhelést, több mint hatméteres mélységben található, így a süllyedést ki kell mélyíteni addig a szintig, majd az alapot töltéssel megerősíteni és betonnal újraépíteni az út szintjéig. Az átfolyót természetesen ki kell cserélni, ami az útszakasz felbontását jelenti.
Mostanra készült el az útfelújítás terve, megvannak a szükséges jóváhagyások is, kedden fog neki a munkálatnak az önkormányzathoz tartozó Sepsi Út-Építő Kft.
– mondta az alpolgármester. Ezen az úton jelenleg is dolgoznak.
Már nem lehet tovább halasztani a beavatkozást
Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata/Facebook
Mivel a Vadon Egyesület városnéző kisvonatának is rendszeresen járatai voltak Sugásfürdőre, Demeter Jánost, az egyesület ügyvezető igazgatóját kérdeztük ezek további sorsa felől. Telefonhívásunk időpontjában éppen terepszemlén tartózkodott a helyszínen. Arról tájékoztatott, hogy minden jel szerint két kocsival biztosan nem működhet a kisvonat, egyelőre eggyel is kérdéses, főként azért, mert a köves út a jármű felfüggesztésére nagyon rossz hatással lehet.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrát szervez Istenszékére.
Már alig egy hónap van hátra a világ legjobban várt szórakoztatóipari termékének a megjelenéséig, a GTA 6-ot fejlesztő Rockstar Games pedig csütörtökön közzétette a játék harmadik előzetesét.
Közel 60 ezer lej értékű, illegálisan behozott cigarettát foglaltak le Hargita megyében az év első kilenc hónapjában. A rendőrség aranyat és pirotechnikai eszközöket is talált, miközben 16 büntetőeljárás indult, és 160 ezer lejnyi bírságot szabtak ki.
Románia tisztázni kívánja a felségvizein történt incidensek körülményeit, és a vizsgálat eredményeinek ismeretében hivatalosan is reagálni fog – jelentette ki Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben, az Európai Tanács ülése előtt.
A legfelsőbb bíróság csütörtökön jogerősen megnyerte azt a pert, amelyet maga indított a kormány és a pénzügyminisztérium ellen a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetésével kapcsolatban.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) október 16-án megkezdi az agrártámogatások előlegének folyósítását – közölte csütörtökön az intézmény.
Hat székelyföldi kórház 60 egészségügyi szakembere vett részt a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központ által szervezett kommunikációs képzésen szeptember végén. Ez volt a program harmadik alkalma, eddig összesen 181 egészségügyi dolgozót képeztek.
Marosvásárhelyen elkezdődött egy öko-negyed kialakítása, és ennek egyik fontos lépése az energiaközösségek létrehozása. Erről, valamint a tömbházakra szerelt napelemekről, a költségek csökkentésétől is szó volt az erről szóló csütörtöki konferencián.
A rendkívül magas hullámok egyelőre nem teszik lehetővé a mentést a Fekete-tengeren, ahol tűz ütött ki egy kereskedelmi hajó fedélzetén. A négyfős legénység kimentésére több helikoptert és mentőegységet is mozgósítottak a román hatóságok.
A magyarországi vasúti infrastruktúrán végzett munkálatok miatt november 7-én és 8-án a megszokottnál 5-35 perccel korábban indul kilenc, Budapestről Romániába közlekedő nemzetközi vonat – közölte csütörtökön a CFR Călători.
szóljon hozzá!