Egy helyen most sokat láthat

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Megnyílt az Erdély legismertebb épületeinek makettjeiből összeállított szabadtéri tárlat pénteken a székelyudvarhelyi Székely Támadt-várban.

MTI

Székelyhon

2017. május 26., 19:362017. május 26., 19:36

A szeptember végéig ingyenesen látogatható kiállításon huszonegy erdélyi műemléképület műanyagból készült makettjét nézhetik meg az érdeklődők. Olyan erdélyi műemlékek méteres nagyságrendű makettjei tekinthetők meg, mint

a törcsvári kastély, Vajdahunyad vára, Déva vára, Fogaras vára, a székelyudvarhelyi városháza, a csíkszeredai Mikó-vár, Berethalom szász vártemploma, valamint a dési zsinagóga.

A maketteket a Székelyföldi Legendárium projekt révén ismert Visus Kulturális Egyesület készíttette. Fazakas Szabolcs, az egyesület vezetője az MTI-nek elmondta, a kiállított makettekből, illetve több ezután elkészülő makettből 2018-ban Szejkefürdőn alakítanak ki makettparkot, amely Erdély domborzatát, vallási és nemzetiségi sokszínűségét is bemutatja.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Tájépítészek bevonásával próbálnak olyan környezetet kialakítani, amelybe jól illeszkednek a kicsinyített épületek. A maketteket nem azonos léptékkel készíttették el, hiszen arra is gondoltak, hogy majdani helyükön mennyire közelíthetik meg őket a látogatók. A távolról szemügyre vehetőket, illetve

a legfontosabbakat nagyobbra tervezték.

Fazakas Szabolcs felidézte, a Székelyföldi Legendárium projekt egy térkép elkészítésével kezdődött, amelyen a településeket a hozzájuk kapcsolódó legendák hőseivel illusztrálták. Később elkészült a legendárium könyvváltozata is, amelybe 156 székelyföldi mondát gyűjtöttek össze és illusztráltak. A könyv sikerén felbátorodva társasjátékot, színezőt, kártyát, kirakókockát, rajzfilmeket is kezdtek készíteni a legendákból.

A Szent László-év tiszteletére most készítették el a lovagkirály Kárpát-medencei legendáriumát, amelyet jövő héten térkép és könyv formájában mutatnak be.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

A makettkiállítás mellett harangokat is láthatnak az érdeklődők a Székely Támadt-várban, Lázár Imre öntőmester ugyanis tizennégy harangot a város, illetve az udvarhelyi Haáz Rezső Múzeum kezelésébe adott át gyűjteményéből, hogy közszemlére kerülhessenek. A vár délnyugati oldalán lévő Bánffy-bástya területén tizenegy harangot, a városháza udvarán pedig három harangot lehet megtekinteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Vihar utáni fennakadások: lezárt utak és áramszünet Gyergyószentmiklóson és Tusnádfürdőn

Kidőlt fa miatt lezárták a 12C jelű országutat Gyergyószentmiklós és a Gyilkos-tó között kedden este. Áramszünet is van a térségben a vihar okozta károk miatt.

Vihar utáni fennakadások: lezárt utak és áramszünet Gyergyószentmiklóson és Tusnádfürdőn
2025. július 08., kedd

Vigasztalhatatlan a medvebocs, amelynek az anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Megtalálták annak a medvének a bocsát, amelynek az anyja a napokban egy motorost ölt meg a Transzfogarason. A tragédiát követően a nagyvadat kilőtték, a bocs pedig anya nélkül maradt.

Vigasztalhatatlan a medvebocs, amelynek az anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 08., kedd

Kidőlt fa torlaszolta el az országutat a Bucsin-tetőnél

Lezárták az utat a Bucsin-tető térségében egy kidőlt fa miatt kedden este. A hatóságok este kilenckor még dolgoztak az útszaszakasz felszabadításán.

Kidőlt fa torlaszolta el az országutat a Bucsin-tetőnél
2025. július 08., kedd

Hét megye 35 településén okozott károkat a viharos időjárás

Hét megye 35 településén okozott károkat a viharos időjárás a keddi nap folyamán – derül ki a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) összesítéséből.

Hét megye 35 településén okozott károkat a viharos időjárás
2025. július 08., kedd

Érkezik a vihar, narancs riasztást adtak ki Maros megyére

Felhőszakadás, erős szél, jégeső várható Maros megyében kedden délután. A meteorológiai szolgálat narancs színű (másodfokú) riasztása kedden 22 óráig marad érvényben.

Érkezik a vihar, narancs riasztást adtak ki Maros megyére
2025. július 08., kedd

Lezajlott a pályakezdő pedagógusok első és legfontosabb vizsgája

Közel tízezer pedagógus mérette meg magát július 8-án a véglegesítő vizsga írásbeli részén. A siker itt kulcsfontosságú: e nélkül nem lehet hosszú távon a tanári pályán maradni. Székelyföldön a legtöbben óvónői és tanítói vizsgára iratkoztak.

Lezajlott a pályakezdő pedagógusok első és legfontosabb vizsgája
2025. július 08., kedd

Elkezdi alkotmánybírói megbízatását Asztalos Csaba

Három új alkotmánybíró kezdi el kilenc évre szóló megbízatását ezen a héten – írja az Agerpres hírügynökség.

Elkezdi alkotmánybírói megbízatását Asztalos Csaba
2025. július 08., kedd

Egyetemi tanárt nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan

Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.

Egyetemi tanárt nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan
2025. július 08., kedd

Hónapok óta körözi a rendőrség a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját

Korábban is felmerült a mezőméhesi gyilkossággal gyanúsított Gânj Emil neve rendőrségi nyomozás kapcsán: a 23 éves áldozat családja szerint a gyanúsított a fiatal nő egykori élettársa, aki idén februárban elrabolta a lányt és felgyújtotta a házat.

Hónapok óta körözi a rendőrség a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottját
2025. július 08., kedd

Oktatási miniszter: csökkenni fog az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

Oktatási miniszter: csökkenni fog az óraadó tanárok óradíja