
Nemzeti kisebbségek kultúrája kerül előtérbe. Archív
Fotó: Veres Nándor
Újra megszervezik Segesváron augusztus 22–26. között a ProEtnica Interkulturális Fesztivált. A tudományos és történelmi előadások mellett számos színpadi bemutató, kézműves tevékenység, kiállítás, illetve népzenei és néptáncprodukció várja az érdeklődőket.
2019. augusztus 19., 15:442019. augusztus 19., 15:44
2019. augusztus 19., 16:092019. augusztus 19., 16:09
„Érdekes egy ilyen eseménysorozat, mert ezalatt a néhány nap alatt minden Romániában élő nemzetiséggel lehet találkozni. Mikor tudunk máskor szerbekkel, tatárokkal, törökökkel találkozni? A szokásaikról kérdezni őket?” – foglalta össze az eseménysorozat lényegét a Divers Egyesület elnöke, a tudományos műhelybeszélgetések szervezője, Koreck Mária.
Azt is elmondta, már hétfőn elkezdődik, és szerdától a fesztivállal párhuzamosan tart az általa kezdeményezett és a Divers Egyesület által szervezett Interkulturális Akadémia is, ahová zömében egyetemi hallgatók érkeznek, és a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos témákat járják körbe.
Az idei akadémia vezérmotívuma a kisebbségi jogok Európában.
az ott élő kisebbségek nyelvhasználatát korlátozó törvénykezést. De a romániai nemzeti kisebbségek helyzete sem marad kibeszéletlenül – hangsúlyozta Koreck.
Annak érdekében, hogy a Segesvárra érkező fiatalok jobban megismerjék a más nyelven beszélőket, azok szokásait, életterüket, kedden egy tanulmányi utat szervez számukra a Divers Egyesület.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
szóljon hozzá!