
A csíkszeredai úszó is megméretteti magát a Balaton-átúszáson. Forrás: Fábián Zoltán
Csíkszeredai férfi is rajthoz áll a hétvégén 36. alkalommal megszervezendő Balaton-átúszáson, ahol hivatásos és amatőr úszók a tó egy 5,2 kilométeres szakaszának átúszására vállalkoznak. Fábián Zoltán egy éve készül a megmérettetésre, és elsősorban saját magának szeretne bizonyítani.
2018. június 25., 19:282018. június 25., 19:28
2018. június 25., 19:352018. június 25., 19:35
Az évente megrendezett Balaton-átúszás Magyarország egyik legnépszerűbb sporteseménye, amelyet hagyományosan július első szombatján tartanak, ezúttal azonban június 30-án szervezik.
Kedvező időjárás esetén szombat délelőtt több ezer hivatásos és amatőr úszó gyülekezik majd a Veszprém megyei Révfülöpön, innen indulnak ugyanis a Balaton-átúszásra jelentkezők, hogy megtegyék a Balatonboglárig tartó 5,2 kilométeres távot – tudtuk meg Fábián Zoltántól, aki tavaly döntött úgy, hogy elindul a versenyen. Mint mondta,
Ezért, amikor tavaly rátalált a Balaton-átuszásra, amelyen nincs egységes kezdési időpont, hanem a 7.30 és 12 óra közötti időszakban minden versenyző akkor indul el, amikor úgy érzi, felkészült, azonnal eldöntötte, hogy az idei kiadáson indulni fog.
A rendelkezésére álló egy év alatt folyamatosan készült a versenyre, eleinte
Mindezt azért, mert elmondása szerint elsősorban magának szeretne bizonyítani, és azt a célt tűzte ki, hogy pihenő nélkül szeretné átúszni a több kilométeres szakaszt. A csíkszeredai férfi hozzátette: a verseny biztonsági szempontból is kiemelkedő, hiszen vitorlásokból kialakított biztonsági úszófolyosón haladnak a versenyzők, tehát 25-30 méterenként 150-180 vitorláshajó biztosítja az útvonalat, amelyeknél az elfáradt versenyzők szünetet tarthatnak. Mivel nincs egységes kezdési időpont, a versenyzőket a megtett idő alapján rangsorolják, ezt pedig egy, az indulás előtt átvett karszalagon elhelyezett chip segítségével mérik.
– hangsúlyozta Fábián. Zárásként kitért arra, tudomása szerint ő lesz idén az egyetlen csíkszeredai versenyző, ugyanis a háziorvosa – akinél a versenyen való induláshoz szükséges orvosi igazolás kérésekor érdeklődött – azt mondta, úgy tudja, egyik kollégájától sem kértek hasonló dokumentumot.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!