Hirdetés
Hirdetés

Eggyel több kilencedik és előkészítő osztályt indíthat a Bolyai Vásárhelyen

A betervezett két természettudomány profilú kilencedik helyett három, illetve két előkészítő osztály is indulhat a Bolyaiban ősztől •  Fotó: Boda L. Gergely

A betervezett két természettudomány profilú kilencedik helyett három, illetve két előkészítő osztály is indulhat a Bolyaiban ősztől

Fotó: Boda L. Gergely

A marosvásárhelyi katolikus iskola helyzetének ellehetetlenítése miatt nem indulnak cikluskezdő osztályok szeptembertől a felekezeti tanintézetben. Ez azt jelenti, hogy ennyivel kevesebb magyar osztály indulhatott volna Marosvásárhelyen. A Bolyai-gimnázium a tanfelügyelőség kérésére viszont eggyel több kilencediket indít ősztől.

Hajnal Csilla (R)

2017. június 12., 18:252017. június 12., 18:25

Továbbra is érvényes a Maros Megyei Tanfelügyelőség abbéli határozata, amellyel megtiltja a cikluskezdő osztályok indítását a Római Katolikus Teológiai Gimnázium számára, azaz nem indíthat előkészítő, ötödik és kilencedik osztályokat ősztől. A tanfelügyelőség arra kérte a Bolyai Farkas Gimnázium vezetőségét, hogy vállalja el még egy kilencedik osztály elindítását, így ősztől a két természettudomány profilú kilencedik helyett három fog indulni.

A Bolyai vezetősége arra is ígéretet kapott, hogy még egy előkészítő osztályt indíthatnak,

Hirdetés

így két nulladikkal kezdhetik el a jövő tanévet – tudtuk meg a gimnázium igazgatójától, Mátéfi Istvántól. Tavaly a régi iskolavezetés nyolc kilencedik osztályt kért a beiskolázási tervben, de akkor csak hetet hagytak jóvá, így a mostani döntéssel gyakorlatilag jóváhagyták mind a nyolcat.

A Bolyai előkészítőjébe negyven hatévest írattak a szülők, ezért a vezetőség úgy döntött, hogy kér még egy előkészítőt. A tanfelügyelőség most hagyta jóvá a kérésüket, megígérve, hogy ősztől két nulladik indulhat, noha az iskola még nem kapott írásbeli megerősítést ezzel kapcsolatban – nyilatkozta Mátéfi István. Az új előkészítő újabb kihívások elé állítja a Bolyait, hiszen

még egy pedagógust és még egy osztálytermet kell biztosítaniuk a gyerekek számára.

A beiratkozottakat pedig úgy kell elosztaniuk a két osztály között, hogy ne legyen diszkriminatív. Az igazgató azt is elmondta, helyszűke miatt nem tudták elvállalni a betervezett ötödik osztály mellett még egy cikluskezdő osztály indítását.

Egyelőre marad a két magyar szakosztály a tanítóképzőben

Noha felröppent a hír, miszerint a Mihai Eminescu Pedagógiai Szakgimnáziumban is eggyel több magyar kilencedik osztály indul szeptembertől, az iskola vezetősége erről semmit nem tud. Nem kaptak semmiféle hivatalos átiratot a tanfelügyelőségtől arra nézve, hogy a betervezett két magyar szakosztály mellett elindítanának egy harmadikat is – mondta lapunknak Szilágyi András, a tanintézet aligazgatója. Noha pozitívan állnának hozzá, egyelőre nem indul pluszba még egy magyar kilencedik a meglévő tanítóképző, illetve szabadidő-szervező szakosztályokon kívül – tette hozzá az iskolavezető.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Kezdődik az érettségi nehezebb része

Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból mérik fel a tanulók tudását.

Kezdődik az érettségi nehezebb része
Kezdődik az érettségi nehezebb része
2026. június 29., hétfő

Kezdődik az érettségi nehezebb része

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

A vörös ötven árnyalata – 30 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet az év eddigi legmelegebb napján Székelyföldön

A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.

A vörös ötven árnyalata – 30 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet az év eddigi legmelegebb napján Székelyföldön
2026. június 28., vasárnap

Kigyúlt egy lakás Sóváradon, egy férfi füstmérgezést szenvedett

Lakóháznál keletkezett tűz vasárnap este Sóvárad főutcáján, ahol javak váltak a lángok martalékává, ugyanakkor az épület tulajdonosa enyhébb füstmérgezést szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kigyúlt egy lakás Sóváradon, egy férfi füstmérgezést szenvedett
2026. június 28., vasárnap

Szép összeget költöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken megszállt turisták Romániában

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adatai szerint az idei első negyedévben a romániai kereskedelmi szálláshelyek 390 900 külföldi turistát fogadtak, akik összesen 1,488 milliárd lejt költöttek el.

Szép összeget költöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken megszállt turisták Romániában
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Az ország szinte összes megyéjében korlátozzák hétfőtől a teherforgalmat a hőség miatt

A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.

Az ország szinte összes megyéjében korlátozzák hétfőtől a teherforgalmat a hőség miatt
2026. június 28., vasárnap

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen

Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen
2026. június 28., vasárnap

Jubileumi parádé helyett visszafogott Székely Vágtára számíthatunk

A kormányzati megszorítások lecsapódásaként az eddiginél sokkal szerényebb körülmények között és a megszokott nyári időponttól eltérően ősszel szervezik meg a Székely Vágta idei, 15. kiadását.

Jubileumi parádé helyett visszafogott Székely Vágtára számíthatunk
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Halálos áldozatot követelt egy baleset Maros megyében

Autó balesetezett a Kincsesfő és Görgényszentimre közötti 10-es jelzésű községi úton vasárnap délután; a hatóságok két áldozatról számoltak be, egyikük életét vesztette – közli a Maros megyei katasztrófavédelem.

Halálos áldozatot követelt egy baleset Maros megyében
2026. június 28., vasárnap

A 40 Celsius-fokot is elérheti ma a hőmérséklet

Tizenhat megyében vörös, az ország többi részén narancssárga és sárga jelzésű hőségriasztás van érvényben hétfő reggel 10 óráig.

A 40 Celsius-fokot is elérheti ma a hőmérséklet
2026. június 28., vasárnap

Ittasan és jogosítvány nélkül is vezettek Székelyudvarhelyen

A Bethlenfalvi úton felfüggesztett jogosítvánnyal rendelkező, míg a Bethlen Gábor utcában ittasan vezető sofőrt állítottak meg a rendőrök a hétvégén Székelyudvarhelyen.

Ittasan és jogosítvány nélkül is vezettek Székelyudvarhelyen
Hirdetés