Egészséghét a Petőfiben

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Többek között a helyes fogmosási technikával, elsősegélynyújtással, bőr- és hajápolási tippekkel ismerkedhetnek a héten a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai, akik számára Egészséghetet szerveztek az iskolában.

R. Kiss Edit

2011. április 12., 15:032011. április 12., 15:03

2011. április 12., 19:382011. április 12., 19:38

Figyelemfelkeltő, ismeretterjesztő céllal szervezeték meg az Egészséghetet a Petőfi Sándor Általános Iskolában – mondta el dr. Gáll Anna gyermekgyógyász főorvos, iskolaorvos. Ismertette, hétfőn fogorvos mutatta be a gyerekeknek a helyes fogmosási technikát egy, a Colgate cégtől kapott szemléltető eszközön, a diákok pedig egy-egy csomagocskát is kaptak a cégtől fogkrémmel és fogkefével. Az iskolaorvos szerint a második és harmadik osztályban a helyes fogmosási mód bemutatásának már van hatása, kedden reggel a gyerekek többsége azt mondta, hogy a tanult módon mosott fogat.

Kedden a drogfogyasztás megelőzése érdekében tartott előadást nyolcadikosoknak a helyi drogmegelőzési központ illetékese, szerdán pedig mentős szakember tanít elsősegélynyújtást 4., 6. és 7. osztályos diákoknak. Csütörtökre kozmetikust hívtak meg, aki hatodikos diákoknak beszél a pubertáskori bőrápolásról, pénteken pedig a mozgásnak az egészség megőrzésében játszott fontosságát fogják hangsúlyozni a testnevelőtanárok az aznapi órákon.

Dr. Gáll Anna elmondta, az Egészséghetet a múlt heti Egészség Világnapjához kapcsolódóan, valamint könnyedebb programként a húsvéti vakációhoz időzítve is szervezték, hisz ilyenkor már mindenki fáradt kicsit.

Az iskolában egyébként rendszeres az egészségnevelési tevékenység, amint dr. Gáll Anna és Bálint Gyöngyike asszisztens tájékoztatott, az osztályfőnöki órák keretében rendszeresen zajlanak beszélgetések a diákokkal többek között a szexualitás témakörében, a dohányzás és az alkohol káros hatásairól vagy akár a menstruációval kapcsolatban. A diákok akár névtelenül is feltehetik kérdéseiket, és a beszélgetések végén fel is szokták mérni, hogy mit értettek meg az elmondottakról, és hogy van-e még kérdésük – mondta el az iskolaorvos és asszisztense. Elmesélték, bizalmi a kapcsolatuk a diákokkal, sokszor nemcsak betegség miatt, hanem egyéb kérdésekkel is megkeresik őket, és van olyan gyerek, aki egy kis gondoskodásért, ölelésért is benéz.

Dr. Gáll Anna elmondta, a tanárok, tanítók partnerségével a folyamatos egészségnevelési tevékenység nemcsak a Petőfi Sándor, hanem a hozzájuk tartozó két másik iskolában, a József Attila, illetve a Liviu Rebreanu általános iskolákban is zajlik, és az Egészséghét rendezvénysorozatát ezen két másik csíkszeredai tanintézményben is meg szeretnék szervezni.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 22., vasárnap

Halálos vonatbaleset Csíkszeredában: hat személyt szállító szekeret ütött el a vonat – frissítve

Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.

Halálos vonatbaleset Csíkszeredában: hat személyt szállító szekeret ütött el a vonat – frissítve
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Több mint száz cölöpre építették a csíkszeredai Angyalkert napközit

Három éve nyílt meg Csíkszeredában az Angyalkert napközi, amely a magyar kormány támogatásával épült meg. A létesítménybe járó 170 gyermek számára nemcsak korszerű környezetet, hanem a keresztény értékek mentén történő nevelést is biztosítanak.

Több mint száz cölöpre építették a csíkszeredai Angyalkert napközit
2026. március 20., péntek

Márciusra tolódott az adófizetési roham Csíkszeredában

A januári bizonytalanság és tiltakozások után március közepére tetőzött az adófizetési kedv a hargitai megyeszékhelyen. A lakók március 31-ig élhetnek a 10 százalékos kedvezménnyel, ami a jelentős adóemelések mellett némi megtakarítást jelenthet.

Márciusra tolódott az adófizetési roham Csíkszeredában
2026. március 19., csütörtök

Folytatódik a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése

A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.

Folytatódik a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Nemzetközi szimpóziumot szerveznek pedagógusoknak Csíkszeredában

Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.

Nemzetközi szimpóziumot szerveznek pedagógusoknak Csíkszeredában
2026. március 19., csütörtök

Intervenciós kardiológia Csíkszeredában – életmentés helyben

A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.

Intervenciós kardiológia Csíkszeredában – életmentés helyben
2026. március 18., szerda

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban

A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában
2026. március 18., szerda

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín
2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
Hirdetés