
Fotó: Borbély Fanni
Aggódva várja egy olvasónk, hogy a külföldi nyaralása időpontjáig kézbe kapja-e az új elektronikus személyigazolványát. Hargita megyében eddig 5–20 nap alatt tudták kézbesíteni az új okmányt az igénylőknek.
2025. július 10., 21:002025. július 10., 21:00
Személyigazolvány-csere miatt van bizonytalan helyzetben egy újdonsült nyugdíjas olvasónk. Mint megtudtuk, új személyazonossági igazolványt kellett igényelnie, de már csak elektronikus személyit kaphat, aminek az elkészítése több időbe telik.
Mint részletezte, augusztus elejére van egy lefoglalt nyaralása külföldre, és most abban reménykedik, hogy addigra elkészül az új személyije, hiszen ennek hiányában nem engednék át a határon, illetve nem lenne, amivel igazolja magát.
Fotó: Borbély Fanni
A településen működő személynyilvántartónál neki
hiszen nem rajtuk áll, hogy mikor állítják ki Bukarestben az új kártyát.
Fotó: Borbély Fanni
Olvasónk tehát most várakozik, és reméli, hogy időben lesz új személyazonossági okmánya, hiszen a kirándulást szervező utazási irodánál is nyilvántartásba kell vegyék a dokumentumot az indulás előtt.
A témában több önkormányzatot is megkerestünk Hargita megyében, a tapasztalataikról érdeklődve, valamint arról, hogy mennyire nőtt meg az igénylések száma az új személyazonossági kártyák iránt, és mennyit kell várni azok megérkezéséig.
Nagy Attila, Zetelaka polgármestere érdeklődésünkre elmondta, az önkormányzatnál viszonylag gyorsan ki tudják szolgálni az ügyfeleket. Mivel már a 14 év alattiaknak is lehet e-személyit kiállítatni, megnövekedett az igénylők száma, de így sem volt fennakadás az ügyintézésben. Hozzátette,
Fotó: Borbély Fanni
A csíkszeredai önkormányzat sajtóirodája is megosztott megkeresésünkre néhány adatot, ami az igényléseket illeti. Mint közölték, június végétől július 8-ig 529 igénylést regisztráltak: 507 elektronikus személyi igazolványra (CEI) vonatkozott, 3 egyszerű személyi igazolványra (CIS), 19 pedig ideiglenes személyi igazolványra (CIP). Az igénylések nagy többsége (434 eset) online történt a kormányzati platformon, a többi sorszám alapján, személyesen.
„Mindeddig 222 elektronikus személyi igazolványt kaptunk meg Bukarestből, és 121-et már kézbesítettünk az igénylőknek. Eddigi tapasztalataink szerint átlagosan 10 nap telik el az igényléstől a kézbesítésig. Volt már példa 5 napos és 13 napos átadásra is,
– fogalmaztak.
Fotó: Borbély Fanni
Hargita megyében egyébként nyolc önkormányzat személynyilvántartójában lehet kérvényezni június vége óta az új személyazonossági kártyákat: Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Balánbányán, Maroshévízen, Szentegyházán, Zetelakán, valamint Székelykeresztúron.
Az ügyintézéshez időpontot az országos honlapon lehet foglalni, szerdán, amikor rákerestünk, azt tapasztaltuk, hogy a nagyobb városokban júliusra már nincs szabad időpont.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
1 hozzászólás