Illusztráció
Kábítószert találtak a rendőrök egy vonaton felejtett táskában Háromszéken.
2017. május 19., 12:502017. május 19., 12:50
2017. május 19., 13:192017. május 19., 13:19
Egy 21 éves férfi az egyik személyvonaton felejtette a laptoptáskáját – értesítették péntek reggel a kovásznai vasúti rendőrséget. Tolvaj-Marin Nicoleta, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az üggyel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy a rendőrök a hivatalos előírás szerint kötelesek átvizsgálni a szerelvényeken hagyott táskákat. Ebben pedig a laptop mellett három kis tasakot találtak, amiben feltételezhetően marihuána volt.
A vasúti rendőrség értesítette a bűnügyi osztályt, amely átvette az ügyet. A nyomozás a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) irányítása alatt folytatódik, saját fogyasztásra használt, kockázatot jelentő kábítószer birtoklásának gyanújával.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
A közösség összefogása adott reményt a mindössze tízéves, Duchenne-szindrómával élő Tasnak és családjának. Az önzetlen segítőknek köszönhetően mostantól bárki követheti, segítheti őt a küzdelmében, és a kezelésében is új fejezet kezdődhet.
Pénteken a román deviza erősödött az euróval szemben, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,57 banival (0,11 százalékkal) 5,1165 lejre csökkent a csütörtöki 5,1222 lejről.
Létfontosságúnak tartják a romániai magyar történelmi egyházak, hogy híveik „hiánytalanul” részt vegyenek az elnökválasztás második fordulóján, és arra a jelöltre szavazzanak, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Érvényesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Romániai középiskolásoknak és egyetemistáknak kínál lehetőséget az ING Hubs Romania és a Bukaresti Közösségi Alapítvány ösztöndíjprogramja, hogy pénzügyi támogatással vehessenek részt nemzetközi vagy országos versenyeken, illetve szakmai táborokban.
Ismét megszervezik a civil szervezetek vásárát Marosvásárhelyen május 10-én a város központjában. A 22. alkalommal megrendezendő esemény az évtizedek alatt fontos találkozóhellyé nőtte ki magát, ahol Maros megye civil szervezetei mutatkoznak be.
Jelentős lehűlés várható csütörtökig Románia nagy részében az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteki előrejelzése szerint.
Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód „jó gyakorlatának modellje” – jelentette ki az elnökválasztás második fordulóba jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján Nicușor Dan.
Egyre gyakoribbak a forgalmi dugók Székelyudvarhelyen, amelyek az elmúlt napokban tovább fokozódtak. A kora reggeli és délutáni órákban rendre csúcsosodó forgalmi nehézségeket több, párhuzamosan zajló infrastrukturális fejlesztés okozza.
szóljon hozzá!