Hirdetés
Hirdetés

Drágább lesz úszni és utazni Csíkszeredában

Többe kerül az uszodahasználat •  Fotó: Gecse Noémi

Többe kerül az uszodahasználat

Fotó: Gecse Noémi

Áremelésekről döntött a csíkszeredai önkormányzat képviselő-testülete a pénteki rendes havi tanácsülésen. Az elfogadott határozatok szerint többe kerül majd az uszodahasználat, illetve a tömegközlekedés.

Kovács Attila

2017. június 30., 18:142017. június 30., 18:14

Elfogadta a testület a Csíki Csobbanó uszoda új szabályzatát, illetve a belépők árának emeléséről is döntöttek. Eszerint egy jegy a korábbi 12 helyett 15 lejbe kerül, a szauna használatáért külön 6 lejt kell fizetni. Egy szülő és egy 2 év alatti kisgyermek naponta 9 és 15 óra között kedvezményes áron, 10 lejért léphet be az uszodába. A 60 éven felüli nyugdíjasok 13 és 15 óra között 8 lejért úszhatnak, a fogyatékkal élők 5, a diákok, egyetemi hallgatók pedig 12 lejt fizetnek.

Naponta 15 és 18 óra között a medencéket az úszócsapatok rendelkezésére bocsátották, ebben az időben edzéseket tartanak, így a közönség előtt a létesítmény zárva lesz.

Hirdetés

A családi jegyeket a háromtagú családoknak 36, négy személy esetében 40, öt személy számára 43, hat személynek pedig 45 lejért lehet megvásárolni. Mint az ülés utáni sajtótájékoztatón elhangzott, az áremelést részben a minimálbérek emelése miatt megnövekedett költségek indokolják, de ezt már korábban tervbe vették.

Drágább lesz a városi buszokon is utazni. Az áremelésről készült előzetesen egy határozatjavaslat, de az ülésen Bardócz László képviselő új módosító javaslatokat tett, ami vitát eredményezett. A tervezet szerint

a menettérti jegy ára 4 lejről 5 lejre emelkedik, az egy utazásra feljogosító jegyé pedig 4 lejre.

Drágított szolgáltatás. Megemelték a buszjegyek árát •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Drágított szolgáltatás. Megemelték a buszjegyek árát

Fotó: Gecse Noémi

A módosító javaslat szerint, amelyet a testület végül elfogadott, bevezetik az 50 százalékos kedvezményt biztosító diák- és nyugdíjasjegyet is, amelyet utóbbiak 65 éves kortól igényelhetnek, akárcsak a számukra létrehozott bérletet. A nyugdíjasbérlet ára a legtöbb 650 lejes juttatással rendelkezőknek 15 lej, 650 és 1300 lej közötti nyugdíj esetében 30 lej, a normál árú havi bérlet 80 lej. A javaslatot néhányan nem támogatták, Szőke Domokos alpolgármester szerint

plusz adminisztrációt, késlekedést jelent a buszra felszálláskor a diákok jogosultságának igazolása,

ugyanakkor létezik 40 lejért a kedvezményes diákbérlet is. A határozatot végül a módosításokkal együtt elfogadták. Az áremelés indoka ebben az esetben a minimálbérek változásán túl az igen jelentős biztosítási díj, amelyet az autóbuszokra kell fizetnie a városnak.

Ingyen, de regisztrálva lehet használni az atlétikapályát

A városi stadion atlétikapályáját nemsokára, a felújítás után új körülmények között lehet használni, ezt egy határozattal szabályozta a képviselő-testület. Mint Ábrahám Előd önkormányzati képviselő az ülés utáni sajtótájékoztatón elmondta, a pálya használata ingyenes, de regisztrációhoz kötött a futók számára, ezt a helyszínen, illetve interneten is meg lehet tenni, és a bejelentkezők egy kártyát kapnak. A szabályok ellen vétőktől a regisztráció visszavonható. Hétköznapokon reggel 6 és 9, este 19 és 22 óra között lehet szaladni ott, szombaton 7 és 10 óra között, míg vasárnap zárva tart a pálya. Az edzések függvényében ez a program módosítható, de a napi hatórás használatot biztosítani fogják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Az ankarai NATO-csúcs ismét ráirányíthatja a figyelmet a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére

Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.

Az ankarai NATO-csúcs ismét ráirányíthatja a figyelmet a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Büntetést kockáztat az a munkaadó, aki nem tartja be a hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket

A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.

Büntetést kockáztat az a munkaadó, aki nem tartja be a hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket
2026. június 29., hétfő

Kelemen Hunor: a jelenlegi kormányválságból egyedül az AUR profitál

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.

Kelemen Hunor: a jelenlegi kormányválságból egyedül az AUR profitál
2026. június 29., hétfő

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján

A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása

Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása
2026. június 29., hétfő

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa

12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa
2026. június 29., hétfő

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében

Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben

Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben
2026. június 29., hétfő

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin

Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin
2026. június 29., hétfő

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt

Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt
Hirdetés