
Száz liternél több pálinkaszeszt – etil-alkoholt – szállított egy marosvásárhelyi férfi eredetigazoló iratok nélkül. Ráadásul a gépkocsijában még hamisított italcímkét és hamis zárjegyeket is találtak ezerszám.
2010. július 04., 11:572010. július 04., 11:57
2010. július 04., 16:572010. július 04., 16:57
Az eljáró rendőrök bűnjelként lefoglalták a teljes alkoholmennyiséget, a pénzt és a hamis zárjegyeket és címkéket, a fiatalembert 24 órára őrizetbe vették, majd a marosvásárhelyi bíróság mellett működő ügyészség úgy határozott, hogy a gyanúsított ellen szabadlábon folytassanak bűnügyi vizsgálatot, ám megtiltották neki, hogy az országot elhagyja – tájékoztatott a hét végén a megyei rendőrfelügyelőség. A gyanú C. I. ellen: adócsalás, alkoholtermékek beszerzése engedély nélküli forrásból, hamisított szabvány-nyomtatványok (zárjegyek) tudatos birtoklása és használata. A gyanúsított ellen folytatott vizsgálat során megpróbálják kideríteni azt is, hogy korábban követett-e el azonos bűncselekményeket.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.
„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.
Tavaly közel 25 ezer beavatkozáshoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat és a SMURD-rohammentőket. A legtöbb munkát a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma adta júniusban.
Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.
Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.
Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.
Őrizetbe vette kedden a Maros megyei rendőrség azt a marosvásárhelyi férfit, akit lakószövetségek pénzügyeinek szabálytalan kezelésével és sikkasztással gyanúsítanak. A vagyonát zárolták.
szóljon hozzá!