Döbbenet: egyelőre lehet Guşă-szobor

A Maros megyei törvényszék közigazgatási tanácsa elutasította a marosvásárhelyi önkormányzati határozat végrehajtásának szüneteltetésére vonatkozó beadványt, ami gyakorlatilag azt jelenti: felállítható a Vár sétányon Ştefan Guşă tömegbelövető főtiszt szobra.

Gáspár Botond

2010. január 13., 17:162010. január 13., 17:16

2010. január 13., 17:302010. január 13., 17:30

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Miután január 6-áról a törvény által megszabott legrövidebb határidővel január 13-ára, szerdára halasztotta a Maros megyei törvényszék közigazgatási tanácsa annak a beadványnak a tárgyalását, amelyet Kincses Előd ügyvéd nyújtott be, kérve, hogy szüneteltessék a Ştefan Guşă szobor felállítására vonatkozó helyi tanácsi határozat végrehajtását – a bírói testület elutasította a kérést. Ez azt jelenti, hogy érvényben marad az önkormányzati határozat, így a szobor felállítható. „A bírósági döntés kiküldésétől számított 5 napon belül lehet fellebbezést benyújtani, amit természetesen megteszek. Ezután a határozat végrehajtásának szüneteltetésére vonatkozó kérést a táblabíróság fogja tárgyalni, és csak remélni tudom, hogy hatályon kívül helyezik a szoborállítást szentesítő döntést. Furcsállom a törvényszék mai döntését, mert ha nem szüneteltetik, akkor a valószínűleg legalább egy évig elhúzódó alapper lezárultáig nyugodtan felállítható a szobor, akár már holnap is. Ha pedig már áll a szobor, akkor hiába mondja ki jogerősen a törvényszék, hogy nem lett volna szabad Ştefan Guşă kultuszát eképpen ápolni, mert le kellene rombolni a szobrot, a kezdeményező Ştefan Guşă Alapítványnak pedig anyagi, sőt erkölcsi kártérítést is kellene fizetni, ami nem lenne olcsó. Azt az esetet csak úgy lehet elkerüölni, ha szüneteltetik a végrehajtást” – mondta Kincses Előd ügyvéd. Hozzátette, újabb dokumentumot csatolt a Ştefan Guşă bűnösségét igazoló okiratcsomóhoz: a Jurnalul Naţional hasábjain 2004-ben megjelent cikket, amely bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy a főtiszt nemcsak a Temesváron meggyilkolt 73 személy életének kioltásáért, hanem a Ceauşescu-házaspár menekülése után, az otopeni repülőtéren megölt 50 katona haláláért is felelős.

Galéria
Arra a kérdésünkre, hogy mit jósol, mennyi ideig húzódhat a szüneteltetés tárgyalása a táblabíróságon, Kincses Előd azt mondta: létezik már egy Kossuth utca per (amely már évek óta halasztódik, ide-oda áthelyeződik). „Abban az esetben azonban rögtön elrendelték a végrehajtás szüneteltetését, holott sokkal egyszerűbb és olcsóbb lett volna néhány utcanévtáblát utólag leszereltetni, mint egy szobrot ledöntetni” – tette hozzá Kincses Előd.

A pereket Tőkés László indította, őt képviseli Kincses Előd. A 2009. december 7-én benyújtott, 2882/102/2009 számú perirat érdemi tárgyalása (vagyis, hogy lehetséges-e, szabad-e a törvény értelmében Ştefan Guşănak szobrot állítani) először január 22-én lesz. Tőkés László korábban azt mondta, igyekszik programját úgy alakítani, hogy személyesen jelen lehessen a tárgyaláson.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Tizenegy éve kezdték el építeni, még legalább kettőbe telik, míg meglesz az elkerülőút

2027 második felére tehermentesítheti Marosszentgyörgyöt a tehergépkocsi-forgalomtól a Koronka–Jedd–Nagyernye terelőút – ezt a választ kapta Sófalvi Szabolcs polgármester, akivel a községben zajló többi beruházásról is beszélgettünk.

Tizenegy éve kezdték el építeni, még legalább kettőbe telik, míg meglesz az elkerülőút
2025. július 31., csütörtök

Most megfizetik az árát, akik törvénytelenül építkeztek

Százkilencven marosvásárhelyi lépcsőház lakói kérték, hogy vehessenek részt a hőszigetelési programban és országos vagy uniós pénzalapokból váljon energiahatékonyabbá otthonuk. A sorrendet a városi tanácsülésen szavazták meg csütörtökön.

Most megfizetik az árát, akik törvénytelenül építkeztek
2025. július 31., csütörtök

Csak remélik, hogy nem kell ismét lezárni a vízüzemeket a megnövekedett sótartalom miatt

Nem volt akkora felhőszakadás, mint két hónappal ezelőtt, mégsem vált be a pár napja kialakított vezetékrendszer Parajdon. A szakemberek újra megnövekedett sókoncentrációra számítanak a Kis-Küküllő vizében a következő napokban.

Csak remélik, hogy nem kell ismét lezárni a vízüzemeket a megnövekedett sótartalom miatt
2025. július 31., csütörtök

Egyetemi gyógyszertár: nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet

Nyílt levélben kéri a marosvásárhelyi RMDSZ az orvosi egyetem rektorától, hogy a nemrég megnyílt egyetemi gyógyszertárban biztosítsák a magyar feliratokat és a magyar nyelven beszélő alkalmazottakat.

Egyetemi gyógyszertár: nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet
2025. július 30., szerda

Egyre több földterületet vonnak össze Maros megyében

A mezőgazdasági támogatások iránti kérelmek száma csökkent, a bejelentett földterületek viszont növekedtek – ez mutatja jól, hogy egyre több földterületet vonnak össze Maros megyében. Idén több mint 21 ezer gazda kért APIA-s támogatást.

Egyre több földterületet vonnak össze Maros megyében
2025. július 30., szerda

Sok az állásajánlat, de a munkanélküli is

Bolti eladókat, szakácsokat és -segédeket, építkezésben jártas szakembereket és biztonsági őröket keresnek a Maros megyei cégek, a legfrissebb adatok szerint. Az idén végzett fiatalok közül 128-an jelentkeztek be hivatalosan álláskeresőként.

Sok az állásajánlat, de a munkanélküli is
2025. július 30., szerda

Igazi csemegék a Nyárádmente Fesztiválon

Színes programokkal, különleges irodalmi találkozókkal, néptánccal, gyermekprogramokkal és esti koncertekkel ünnepel a hétvégén Nyárádmente. A programok Nyárádszeredában lesznek.

Igazi csemegék a Nyárádmente Fesztiválon
2025. július 29., kedd

Nem a medve akadályozza a marosvásárhelyi szaladókat

Karbantartási munkálatok miatt nem lehet használni Marosvásárhelyen a Somostetőn levő futópályákat.

Nem a medve akadályozza a marosvásárhelyi szaladókat
2025. július 29., kedd

Kevesebb diák kap ösztöndíjat szeptembertől a Bolojan-törvény miatt

A Bolojan-törvény jelentősen átalakítja a diákösztöndíjakat: már csak három típus marad, és kevesebb tanuló részesülhet ezekben. Sokan attól tartanak, hogy ez visszalépés az oktatásban és növelheti az iskolaelhagyást.

Kevesebb diák kap ösztöndíjat szeptembertől a Bolojan-törvény miatt
2025. július 29., kedd

Petíció Soós Zoltán polgármester mellett

Folyathassa Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester a munkáját, amíg jogerős ítélet nem születik – ezt kéri petícióban a marosvásárhelyi RMDSZ.

Petíció Soós Zoltán polgármester mellett