Hirdetés
Hirdetés

Diszkriminatív béremelés?

Rendelők bezárását eredményezheti, hogy a háziorvosokat és asszisztenseiket „kifelejtették” a béremelésből. Illusztráció •  Fotó: Barabás Ákos

Rendelők bezárását eredményezheti, hogy a háziorvosokat és asszisztenseiket „kifelejtették” a béremelésből. Illusztráció

Fotó: Barabás Ákos

Nem lesz háziorvos-utánpótlás, a vonzóbb bérek miatt asszisztenseik kórházi állást keresnek, és rendelők zárhatnak be, ha bevezetik az egészségügyi rendszerben a márciustól tervezett béremelést, és azt valamilyen formában nem terjesztik ki a háziorvosi rendelőkben dolgozó orvosokra, illetve asszisztensekre is – hívja fel a figyelmet Soós-Szabó Klára, a Háziorvosok Hargita Megyei Szövetségének vezetője.

Széchely István

2018. március 12., 08:382018. március 12., 08:38

„Oda jutottunk, hogy a rendelőnek átutalt teljes havi költségvetés sok esetben a kórházakban dolgozó orvoskollégák fizetésalapját sem éri el. És ebből a pénzből kell a rendelőt fenntartani, fizetéseket adni. El lehet képzelni, milyen óriási negatív diszkrimináció ez” – fogalmazott Soós-Szabó Klára a kórházakban dolgozó orvosok és asszisztensek esetében márciustól tervezett fizetésemeléssel kapcsolatban, amely miatt bérszakadék alakulhat ki az egészségügyi rendszerben.

A 2022-re tervezett, fokozatosan történő béremelések előrehozott bevezetését Sorina Pintea egészségügyi miniszter jelentette be februárban, kifejtve, hogy az intézkedés értelmében az orvosok és asszisztensek alapfizetése a januárihoz képest 70-től 173 százalékig terjedő mértékben nő majd. A béremelést február utolsó napján Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter is megerősítette, bejelentve, hogy

március elsejétől minden orvos és asszisztens fizetése a 2022-re előirányzott szintre nő, így egy eddig 4000 lejt keresett főorvosnak 15 ezer lejre emelkedik a bére.

„Nagy bajok lesznek”

A béremelés az egészségbiztosítási pénztárral szerződéses viszonyban álló orvosi rendelőkben dolgozókra, így a háziorvosokra és asszisztenseikre nem vonatkozik. „Nagy bajok lesznek, mert nagyon sok rendelő kénytelen lesz bezárni, az alkalmazottakat sem fogjuk tudni megtartani, és

Idézet
az ágazatba nem fognak jönni, már nincs utánpótlás.

A családorvosok átlagéletkora megközelíti a hatvan évet, néhány éven belül háromnegyedük nyugdíjba tud menni – ilyen körülmények közt nem is akar majd dolgozni –, és akkor mit fognak csinálni?” – tette fel a kérdést a háziorvosi szövetség megyei vezetője. Soós-Szabó Klára a béregyenlőtlenségekkel kapcsolatban példákat is felhozott.

Egy utolsóéves rezidens orvos havi fizetése annyi, mint sok háziorvosi rendelő havi finanszírozása.

A megyei egészségbiztosítási pénztárnál egy sofőr 2000 lejt keres, miközben a háziorvosoknak a fenntartási költségek kiegyenlítése után 2000–3000 lejük marad saját fizetésükre, asszisztensük pedig ennél is kevesebbet keres – sorolta a gyakorlati példákat. Kérdésünkre azt is hozzáfűzte, hogy a kedvezőbb bérezés miatt

már elkezdődött a háziorvosi rendelőkben dolgozó asszisztensek elvándorlása a kórházakba,

Csíkszeredában már van olyan asszisztens, aki felmondott a háziorvosnál, mert meghirdettek egy megüresedett állást a kórházban.

A finanszírozásnövelés csak látszólagos

Soós-Szabó Klára elmondta, hogy bár a rendelők éves finanszírozását szabályozó, áprilistól életbe lépő új keretszerződés mintegy 17 százalékkal nagyobb pénzkeretet biztosít számukra, ez a pénz gyakorlatilag eltűnik, mert a tavalyi minimálbér-emelés miatt nőttek az árak, ráadásul az adókat is megemelték az egyéni vállalkozók (PFA-k) esetében, márpedig a háziorvosok többsége ebben a vállalkozási formában működteti rendelőjét.

Hirdetés

Az érdekvédelmi tömörülés megyei vezetője szerint az egészségügyi alapellátási rendszerben tapasztalható elégedetlenséget csak az általuk nyújtott szolgáltatások finanszírozásának növelésével oldhatná fel az egészségügyi minisztérium, hogy ne alakuljon ki még nagyobb bérszakadék a kórházakban, illetve a háziorvosi rendelőkben dolgozó orvosok és asszisztensek között.

Még nincs új bérrács

A két miniszteri bejelentés ellenére egyelőre a kórházakban sem tudnak semmi biztosat a márciustól tervezett béremelésről. Mint azt Lukács Antal, a székelyudvarhelyi kórház főigazgatója érdeklődésünkre elmondta, nem számolták még ki az új bérrács szerinti béreket, ugyanis az intézkedés bevezetéséről egyelőre semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kaptak. A törvény alkalmazási normái még nem jelentek meg, igaz, a márciusi béreket csak áprilisban kapják meg az alkalmazottak – közölte Lukács Antal. Hozzáfűzte, mivel a kórházi szolgáltatások ára nem változott, a márciusban véget érő költségvetési év pénzkerete nem ad lehetőséget a béremelésekre, így szerinte a minisztériumnak külső forrásból kell biztosítania a többletköltségek finanszírozását, de még

valószínűbb, hogy csak áprilistól, az új keretszerződések életbe lépésétől vezetik be a béremelést.

A székelyudvarhelyi kórházban idén még csak az év elején kellett újraszámolni a fizetéseket, a társadalombiztosítási járulékok alkalmazottakra történő átruházása után elrendelt 25 százalékos béremelések, továbbá az ebédjegyek értékének fizetésekbe történő beágyazása miatt – tájékoztatott a kórházigazgató.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
2026. szeptember 25., péntek

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába

Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába
2026. szeptember 25., péntek

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen

Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen
2026. szeptember 25., péntek

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét

Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét
2026. szeptember 25., péntek

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között

Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között
Hirdetés