
Fotó: Barabás Ákos
A Szent István-napok alkalmával több kategóriában és több ezer lej értékben osztott ki levásárolható virágutalványokat a polgármesteri hivatal a Virágos Székelyudvarhely elnevezésű program nyertesei között.
2018. augusztus 21., 14:392018. augusztus 21., 14:39
2018. augusztus 21., 14:422018. augusztus 21., 14:42
A Virágos Székelyudvarhely elnevezésű program részeként a polgármesteri hivatal több ezer ültetőcserepes egynyári virágot, illetve futómuskátlit osztott ki az igénylők között, amivel az volt a cél, hogy a lakosok otthonuk kültéri részeit feldíszítve szebbé, zöldebbé, barátságosabbá tegyék a várost.
A program kiértékelőjén Szarvas Zsuzsanna MPP–EMNP-s önkormányzati képviselő elmondta, egyre nehezebb ezt megvalósítani, főleg azokon a városrészeken, ahol tömbházakban élnek az emberek, ezért is szervezik meg évről évre a nyereményjátékot.
– fogalmazott. Hozzátette, tudják, hogy a cél megvalósításához nem elegendő az intézmény által kiosztott – személyenként – néhány tő virág, ám ezt mindenki kiegészítheti saját belátása szerint. Nagy örömmel töltötte el ugyanakkor, hogy ezt sokan meg is tették, sőt olyanok is voltak, akik teljesen önerőből díszítették fel utcára néző teraszaikat, ablakaikat és bejárataikat.
Nyerteseket hirdettek
A díjkiosztón fényképeken lehetett megtekinteni a nyertes portákat, melyek tulajdonosait levásárolható virágutalványokkal jutalmazták meg. Önerőből Gál Kinga szépítette meg legjobban otthonát, a második helyezett Bolyai Gábor, a harmadik pedig Pál Árpád lett. A virágos erkélyek és ablakok, illetve kertek és bejáratok kategóriában László Angéla teljesített legjobban, továbbá Deák Ildikót, Balázs Ibolyát és Brók Máriát is díjazták. Az intézmények, lakószövetségek és egyesületek kategóriájában a Csereháti Bérlők Egyesülete volt a legügyesebb, de szintén jutalmat érdemelt a Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztára. A jogi személyek, illetve vendéglátók közül a Retro Steak House-t díjazták. Az esemény Fábián Annamária népdalénekes előadásával zárult.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.
Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.
A sofőr epilepsziás rohama miatt következhetett be a hatóságok elsődleges vizsgálatai alapján a kedd esti, két halálos áldozatot követelő baleset Brassó központjában.
Az FSLI, a Spiru Haret és az Alma Mater tanügyi szakszervezeti szövetség határozottan elutasítja az oktatási alkalmazottak bérezésére vonatkozó legújabb javaslatot.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – nyilatkozta szerdán Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
Szerdai rendkívüli ülésen a képviselőház azt a törvénymódosító tervezetet, amely heti 8-ra csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán kijelentette, hogy a Duna vízszintje Csernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására.
A lakbérek, a gázolaj és benzin drágult a legnagyobb mértékben Romániában júliusban az egy évvel korábbihoz képest, míg a burgonya, a friss gyümölcsök és a kukoricaliszt ára csökkent a leginkább – derül ki az INS szerdán közzétett elemzéséből.
szóljon hozzá!