
Székelyföldi település madártávlatból. Nem elég a felzárkózás, helyi innováció szükséges a fejlődéshez
Fotó: Kristó Róbert
Lépést kell tartani a technológiával. Fel kell gyorsítani az ügyintézést. Itthon kell tartani fiataljainkat. A Digitális Székelyföld program kidolgozói szerint ezek szükségesek ahhoz, hogy Székelyföld társadalmilag és gazdaságilag is fejlődni tudjon.
2017. június 01., 19:022017. június 01., 19:02
Az Udvarhely Napok a szórakozás mellett hasznos szakmai beszélgetéseknek is teret adtak, így többek közt a térség húzóerejének okos kihasználása, ezzel együtt Székelyföld fejlesztése is terítékre került. A Kolozs, Maros, Kovászna és Hargita megyéből jött előadók, vállalkozók osztották meg tapasztalataikat, elképzeléseiket, ismertették a néhány hónapja létrehozott Digitális Székelyföld elnevezésű programot.
– véli Boda Szabolcs, az Élő Erdély Egyesület elnöke. Szerinte megoldást kell találni az együttműködésre.
Az országra jellemző bürokrácia sok fiatalt, esetleges visszatelepedőt elriaszt, ezért az önkormányzatokat rá kell venni a gyorsabb, elérhetőbb ügyintézésre. Fontos lenne, hogy a hivatalokban lehessen magyar nyelven érvényesülni, mert azok, akik több éve külföldön élnek, már elfelejthettek románul – hangzott el.
Ha folyamatosan a nyugati társadalmat követjük és átvesszük tőlük az éppen kifutó technológiát, mindig lépéshátrányban leszünk. Erre megoldást jelentene, ha átugorva húsz évet, eléjük kerülünk.
A világ tehetősebb polgárai egyre inkább a nálunk megtalálható természeti adottságokat, a hagyományos mesterségeket keresik. Ezért
– fejtette ki Boda.
Elhangzott az is, hogy térségünk nem csak az IT területén küzd szakemberhiánnyal, hanem a mesteremberek iránt is nagy a kereslet. Ezeket a problémákat elsősorban átképzésekkel lehetne megoldani.
„Miután a tagok között létrejött egy bizalmi háló, azon kezdtünk gondolkodni, mivel is kellene foglalkozzon a klaszter. Rájöttünk, hogy ez az oktatás, az önkormányzatok működése, az értékmegőrzés, Székelyföld fejlesztése digitális eszközökkel, ami tulajdonképpen a mindennapjainkat is meghatározza. Így létrehoztuk az ernyőprogramot, Digitális Székelyföld néven.
– magyarázta Bihari Béla, az IT Plus klaszter elnöke.
– mondta.
„Olyan dolgokban kell gondolkodnunk, ahol újításokat nyújthatunk. Olyan táptalajt kell kialakítani, ahol ezeknek a szakembereknek, szakmáknak helyet tudunk adni. Ezért a térséget kell digitalizációra ösztönözni.
– tette hozzá. Ugyanakkor a társadalmi hozzáállásnak is változnia kell. Tudatosítani kell az emberekben, miért lesz jó a termelőnek, ha nem ő megy a piacra, hanem a piac megy hozzá: terméke az internet segítségével a világ bármely tájára eljuthat, tisztességes áron. Új világot nyitott az idősebb korosztálynak is az internetes közösségi média. Jó részük aktívan használja is, így a digitalizációt nem fogják sokként megélni, sikerül felzárkózniuk – véli Bihari.
Akik tesznek érte
A Digitális Székelyföld projektben jelenleg a klaszter 10–15 tagja mellett önkormányzati képviselők, szociológusok, IT-sok, vállalkozók vesznek részt, akik szabadidejükben, önkéntes munkával igyekeznek tenni a közösségért, kizárva politikai meggyőződésüket.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
Három maroshévízi férfit vettek 24 órára őrizetbe, miután a gyanú szerint egy helyi szórakozóhelyen biztonsági őrökre támadtak, majd több berendezési tárgyat is megrongáltak. A rendbontás az utcán is folytatódott.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy folytatni kívánja Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő politikáját a források helyes kezelésében és a korrupció elleni küzdelemben.
0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.
szóljon hozzá!