Hirdetés
Hirdetés

Diákcsalogató börzét tartanak

•  Fotó: Vargyasi Levente

Fotó: Vargyasi Levente

Látványos és interaktív börze keretében mutatkoznak be pénteken, Sepsiszentgyörgyön a helyi elméleti és szakközépiskolák, a megyei tanfelügyelőség és a Puskás Tivadar Alapítvány szervezésében.

Bíró Blanka

2018. május 14., 19:222018. május 14., 19:22

2018. május 15., 14:272018. május 15., 14:27

A börzén a különböző szakmákat is kipróbálhatják az érdeklődők: többek között a fodrászatot, az elektromos berendezések összeszerelését, a marógép kezelését, vagy a vezető szimulátort. Kiss Imre, Kovászna megye főtanfelügyelője lapunknak elmondta, harmadik éve próbálkoznak azzal, hogy látványos módon ismertessék meg az iskolák kínálatát, abban bízva, hogy így teljesebben képet nyújthatnak a tanintézetekről.

Idézet
Egy-két év alatt nem változik számottevően sem a diákok, sem a szülők mentalitása, nem fognak sokkal többen beiratkozni a szakiskolákba, de ha következetesek vagyunk, a változás előbb-utóbb bekövetkezik

– fogalmazott a főtanfelügyelő. Kiss Imre szerint gyakran éppen ellenkező hatást vált ki, amikor arról beszélnek, hogy munkaerőhiány van a régióban. „Jól képzett szakemberekre van szükség, mert a diákok ebből annyit értenek, hogy azért kellene beiratkozzanak a szakiskolába, hogy legyen aki dolgozzon” – jegyezte meg a főtanfelügyelő.

Hirdetés
Idézet
Azt kellene elérjük, hogy a fiatalok olyan mesterséget válasszanak, amit szeretnek. Csak így lesz belőlük jó szakember. Különben hiába végeznek el egy szakiskolát, úgyis továbbállnak, más területen helyezkednek el

– tette hozzá. Szerinte azzal nem oldódik meg a munkaerőhiány, ha nyolc-tíz diákkal többen iratkoznának be a szakközépiskolákba, ezen csak a jobb bérpolitika segíthet. Kiss Imre elmondta,

próbálják a munkaerőpiac, és a diákok igényei szerint alakítani beiskolázási tervet.

Jövő tanévre a helyek 54 százaléka szakiskolákban van, és 46 százalék az elméleti gimnáziumokban, de a tapasztalatok szerint ez a lemorzsolódás miatt a tanévkezdésre kiegyenlítődik, és 50-50 százalékos lesz.

A tanintézetek standjain egyébként a tevékenységüket bemutató anyagokkal, előadásokkal, a szakmákkal kapcsolatos termékek kiállításával népszerűsítik a kínálatot, elsősorban a jelenlegi nyolcadik osztályos diákok és szüleik számára. Sepsiszentgyörgyön jelenleg öt elméleti gimnázium és három szakközépiskola működik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés