Deák Bill Gyula és Fenyő Miklós Sepsiszentgyörgyön

Színvonalas Szent György Napokat ígérnek idén is a szervezők, melynek eddig nyolcvan százalékban teljes a programja. A 19. városnapokra idén április 18–25. között kerül sor.

Bús Ildikó

2010. március 16., 09:212010. március 16., 09:21

2010. március 16., 11:292010. március 16., 11:29

•  Fotó: Archív felvételek Galéria

Fotó: Archív felvételek

Nem marad a tavalyi év mögött az idei Szent György Napok programja, hiszen világsztárokat hívtak meg Sepsiszentgyörgyre. A 19. éve szervezett városnapok tavaly kaptak új jelleget, azelőtt az események ellaposodtak, unalmassá váltak. Tavaly azonban új szervezőcsapattal színvonalas, minden igényt kielégítő rendezvénysorozatot sikerült megalkotni. Ez a csapat szervezi az idei városnapokat is, a program nagy részét már össze is állították – nyilatkozta Grubisics Levente fesztiváligazgató. Zenei téren a nemzetközi, magyar és román zene nagyjait hívták meg, így az idei fesztivál nemzetközi fősztárja a nagy népszerűségnek örvendő retro-disco képviselője a Bad Boys Blue lesz. A magyar zenei élet kiemelt fellépője a rock and roll nagymestere, Fenyő Miklós, aki húsztagú zenekarral és tánckarral érkezik Sepsiszentgyörgyre. Ugyanakkor végre a Szent György Napok vendége lesz (az előző években már volt szó róla, hogy jön a városünnepre, de sajnos elmaradt a fellépés) a magyar blues királya, Deák Bill Gyula is. A 30. születésnapját ünneplő román Compact együttes országos turnéja keretében lép fel a Szent György Napokon, míg a hip-hop műfaj kedvelőinek a Puya koncertet ajánlják a szervezők. Dancs Zsolt programigazgató a technikai berendezkedés fontosságát ismertette, a hangosítás és fénytechnika minőségének 30 százalékkal nagyobb felszerelést sikerült leszerződtetni a tavalyi áron.

•  Fotó: Archív felvételek Galéria

Fotó: Archív felvételek

A programigazgató azt is elmondta, idén több mint háromszáz rendezvényre kerül sor Szent György Napokon, a neves művészek mellett a hazai, háromszéki  művészek is fellépnek. Ugyancsak a Szent György Napok ideje alatt szervezik meg második alkalommal a Cimborák – Erdélyi Magyar Bábostalálkozót, és a közönség által kedvelt jazz és blues kocsmák is üzemelnek majd.

Idén végre kikerül az Erzsébet parkból a kézműves vásár és a folklór színpad a Lábas-Ház elé, ezáltal a park növényzetét védik meg – tájékoztattak a szervezők, kiemelve azt is, hogy a tavalyi hibákból tanulságait leszűrve, ebben az évben a vendéglátók nem használhatnak saját áramgenerátort, mert korábban más rendezvényeket zavartak a hangos zenével.

A 19. Szent György Napok költségvetése 150 000 euró, ennek felét a helyi önkormányzat biztosítja, a többi pedig önrész amit támogatásokból, saját bevételi forrásokból gazdálkodnak ki a szervezők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
2026. augusztus 10., hétfő

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön

Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés