
Fotó: Pál Árpád
Kedd délutántól csütörtök estig érvényes, légköri instabilitásra és erős szélre vonatkozó figyelmeztetést adott ki kedden az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) az ország egész területére – írja az Agerpres hírügynökség.
2017. szeptember 19., 16:042017. szeptember 19., 16:04
2017. szeptember 19., 16:042017. szeptember 19., 16:04
A meteorológusok szerint kedden délután öt órától csütörtök éjjel tizenegy óráig a hegyvidéken, Máramarosban, Erdély és Moldva északi részein, helyenként Olténiában, Havasalföldön és a Bánságban
A szél erőssége helyenként elérheti az 50–60 kilométeres óránkénti sebességet, a lehulló csapadékmennyiség pedig a 20, helyenként a 40 litert négyzetméterenként.
A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.
A kormányprogramról és a kabinet beiktatáshoz szükséges parlamenti többség kialakításáról egyeztetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szerdán Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt.
Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, ujjlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
szóljon hozzá!