
A 7-es kilométernél található befogó gátnál is évek óta tapasztalják, hogy csökken az ide érkező vízmennyiség
Fotó: Gergely Imre
A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.
2026. augusztus 11., 19:342026. augusztus 11., 19:34
Sürgős felhívást tett közzé kedden a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű:
A szolgáltató azt kéri a fogyasztóktól, hogy az elkövetkező időszakban ne használják a vezetékes ivóvizet medencék feltöltésére, autók mosására, pázsit locsolására, automata öntözőrendszerek működtetésére, illetve udvarok, járdák öntözésére.
Amint megkeresésünkre válaszolva György János, a HVCSK szóvivője elmondta, ez nem azt jelenti, hogy
Főzésre, tisztálkodásra, háztartási célokra, illetve a haszonállatok ellátására továbbra is ugyanúgy lehet a vizet használni mint eddig. Most az elhalasztható, illetve nem létfontosságú fogyasztást kell visszafogni.
Fotó: Gergely Imre
A közmű szóvivője közlése szerint a város és a tőle vizet vásárló környékbeli települések ellátása a Both-váránál található víztartályokból történik. A tározók együttes kapacitása mintegy 3000 köbméter.
A tartályokat éjszakánként tudják visszatölteni, amikor csökken a víz használata.
A szolgáltató az elmúlt hetekben már kérte a lakosságot a racionálisabb vízhasználatra, a mérések azonban azt mutatják, hogy a vízkészletek tovább csökkennek.
A szolgáltató nem használhatja fel a Békény teljes vizét, egy jelentős részét át kell engedni a gáton, hogy a természet se szenvedjen hiányt
Fotó: Gergely Imre
„Egyre nehezebben lehet összegyűjteni a folyamatos ellátáshoz szükséges vízmennyiséget, ezért
– olvasható a felhívásban.
A jelenlegi helyzet még nem jelent ellátási zavart, de már szükség lett arra, hogy a Békény vízét a Csanód-patak hozamából pótolják.
György János szerint az előrejelzések alapján a következő héten sem várható számottevő csapadék.
Fotó: Gergely Imre
„Nem mondanék pontos határidőt, de egy-két héten belül biztosan eljutunk oda, hogy amennyiben nem lesz csapadék, a korlátozáshoz kell folyamodnunk.
– mondta.
A korlátozás a szóvivő szerint az ország más részein egyes településeken alkalmazott forgatókönyvhöz lehet hasonló: a csúcsfogyasztási időszakokban csökkentett vízhozamot biztosítanak, illetve bizonyos órákban teljes vízelzárás történhet.
A legnagyobb vízfogyasztást a tapasztalat szerint a begyepesített udvarok locsolása okozza. „ Amikor egy kis eső érkezik, és nincs szükség a pázsit öntözésére, rögtön csökken a fogyasztás. Innen látható, hogy nagyon sok víz megy el a gyepek, pázsitok locsolását” – mutatott rá György János.
Fotó: Gergely Imre
A Gyergyóújfalut és Gyergyóalfalu községet kiszolgáló Aquaserv Maros szintén arra kérte fogyasztóit, hogy takarékoskodjanak az ivóvízzel. Hasonló felhívást tett közzé a Gyergyóremetét, Gyergyóditrót és Gyergyószárhegyet ellátó Redisza Rt. is.
Tótpál László, az Aquaserv Maros vezetője elmondta: a gyergyószentmiklósi szolgáltató jelezte számukra, hogy a rendszerben mindenhol rendkívül magas fogyasztást érzékelnek, de az ő tapasztalatuk is ez. Szerinte a szolgáltatók felkérése a takarékoskodásra akár azt is jelentheti, hogy a lakosság takarékoskodásával a települések átvészelik a csapadék megérkezéséig tartó időszakot. Ha például még 15 napig nem hullik eső, a fogyasztás visszafogásával ki lehet húzni ezt az időszakot, míg enélkül problémák lehetnek az ellátással.
Fotó: Gergely Imre
– szögezi le Tótpál.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
1 hozzászólás