
Fotó: Gecse Noémi
Szent Domonkos áldozópap emléknapja (augusztus 8.) alkalmából kedden Csíkszentdomokoson egyházi ünnepet ülnek és falunapot tartanak.
2017. augusztus 07., 17:452017. augusztus 07., 17:45
A község hagyományőrző és közösségépítő programja reggel hat órakor kezdődik zenés ébresztővel, közreműködik a helyi fúvószenekar. Délelőtt 11 órától ünnepi szentmisére várják a híveket a helyi plébániatemplomba, amelynek búcsús szónoka Tankó Szilveszter László csíkszentmihályi plébános lesz.
A kikapcsolódni akarók délután négy órától szórakoztató programokat tekinthetnek meg a sportpályán: fellép a Csíkszentdomokosi Ifjúsági Fúvószenekar, majd ritmikus gimnasztika bemutató, utána pedig népdal és néptánc produkció következik szintén helyi hagyományőrzők előadásában.
A nap folyamán hokitoborzót is tartanak a Felcsík SK és a Székelyföldi Jégkorong Akadémia szervezésében. Este 8 órától fellép a magyarországi Ismerős Arcok zenekar, a programot utcabállal zárják, zenél a Polgár Zenekar.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A minap történt, közfelháborodást keltő kutyabántalmazás ügyében újabb információkat kaptunk az azt nyilvánosságra hozó, Forró Bélától: nem a kutya gazdája a hibás, vagy nem úgy, ahogy első pillantásra gondolni lehetne.
Az Európai Unióban (EU) 5,1 százalékkal, az euróövezetben 4,7 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2026 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint elfogadhatatlanul magas a gázolaj ára Romániában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lép érvénybe csütörtökön délelőtt tíz órától Románia egész területén.
Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.
szóljon hozzá!