Zöldövezetben gazdag lesz a Fűzfa lakótelep

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Elkezdődik ebben az évben a csíkszeredai Fűzfa lakótelep felújítása, amely az új parkolóhelyek kialakításával garázsbontásokat is jelent majd. Megvalósíthatósági tanulmány készült a Kalász lakótelep rendezéséről is, ezt nemsokára bemutatják.

Kovács Attila

2015. január 15., 18:552015. január 15., 18:55

Még tavaly májusban fogadta el a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a Fűzfa lakótelep felújításának megvalósíthatósági tanulmányát. A becsült értéket először csökkenteni kellett 3,7 millió lejről 3 millió 495 ezer lejre ahhoz, hogy a városatyák is elfogadják a korábban az érdeklődőknek is bemutatott tanulmányt.

Mint Szőke Domokostól megtudtuk, a tanulmány elfogadása után a beruházás kivitelezési terveinek elkészítésére is külön közbeszerzési eljárást kellett kiírni. Ha a kivitelezési tervek elkészülnek, ki lehet írni a felújítás kivitelezéséhez szükséges közbeszerzési eljárást. „Miután ez lezárult, a beruházást szeretnénk ebben az évben elkezdeni” – közölte. A megyeszékhely idei költségvetésében a Fűzfa lakótelepi munkálatokra 1 millió 617 ezer lejt különítettek el a beruházások között.

A tanulmány szerint közel 15 ezer négyzetméteren történik felújítás, több mint 200 parkolóhelyet alakítanak ki, közel 4000 négyzetméter zöldövezet létesül, fákat is ültetnek. Az övezetben új esővíz-elvezető rendszer készül, lesz egy 180 négyzetméteres sportpálya, illetve két játszótér. Korszerű közvilágítási oszlopokat helyeznek el, a tömbházak között pedig kör alakú asztalok, illetve padok lesznek. A lakótelepet a Hargita utcától induló és az új zöldségpiac felé tartó, gyalogosok számára fenntartott sétány vágja majd ketté, megszüntetve ezzel az áthaladó autós forgalmat.

Elkészült a város egy másik övezetének, a Kalász lakótelepnek a rendezését, felújítását célzó megvalósíthatósági tanulmány is – tudtuk meg az alpolgármestertől. Ebben az esetben is követik a már bejáratott módszert, a tanulmányt nemsokára lakossági fórum keretében mutatják be az érdeklődőknek. Az ott elhangzó észrevételek, javaslatok beépítésével kiegészített dokumentáció várhatóan tavasszal az önkormányzati képviselő-testület elé kerülhet elfogadás céljából.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon

A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon
2026. június 23., kedd

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége

Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége
2026. június 22., hétfő

Drága kitérő után visszatér régi székházába a csíkszeredai népiskola

Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.

Drága kitérő után visszatér régi székházába a csíkszeredai népiskola
Hirdetés