Zászlóügyben vizsgálódtak Csíkmadarason

Kihelyezett tárgyalást tartott pénteken a Hargita Megyei Törvényszék C10CAF számú bírói testülete abban az ügyben, amelyben Hargita megye prefektusa a zászlóügyben hozott végleges táblabírósági döntés be nem tartásáért jelentette fel Bíró László polgármestert még idén májusban – tájékoztat közleményben Csíkmadaras Község Polgármesteri Hivatala.

Székelyhon

2015. november 13., 15:342015. november 13., 15:34

2015. november 16., 14:532015. november 16., 14:53

A törvényszék, a prefektúra, a törvényszék melletti ügyészség összesen hattagú küldöttsége érkezett péntek délelőtt a csíkmadarasi községházára. Helyszínelésük tárgya a  május 27-én iktatott prefektusi feljelentés, melynek révén azt kifogásolta Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa, hogy Bíró László polgármester nem hajtotta végre a Marosvásárhelyi Táblabíróság azon, 2014. június 17-én meghozott döntését, miszerint el kell távolítani a községháza homlokzatáról Magyarország zászlaját – olvasható a szerkesztőségünknek is elküldött dokumentumban.

Az alig félórás látogatás során a küldöttség helyszínelést is végzett, azaz lefényképezték a községháza homlokzatát, rajta a magyar nemzet lobogójával (nem Magyarország hivatalos zászlójával), majd jegyzőkönyvbe foglalták a tapasztaltakat. A bírói testület elnöke közölte, az első tárgyalás ebben a perben 2016. január 20-án lesz – tájékoztat Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala.

Bíró László polgármester közölte, hogy inkább lemond a polgármesteri tisztségéről, de akkor sem veszi le a zászlót a községházáról, hiszen az épületre nem Magyarország hivatalos lobogóját tűzte ki, hanem a magyarságét, és ezt semmilyen törvény nem tiltja.

„2006-ban, amikor kitűztem Magyarország zászlóját, azt gondoltam, az úgy korrekt és úgy helyes. Ez nem is zavart senkit 2012-ig” – fogalmazott a helyzettel kapcsolatban Bíró László polgármester. Kiemelte, ez a helyzet a 22-es csapdája számára. Hiszen ha fenyítésre beveszi a magyar nemzeti lobogót, az gyengeségének és gyávaságának lenne tanúbizonysága. „Meg vagyok győződve, hogy polgármesteri mandátum nélkül is lehet tenni a közösségért. Inkább azt választom, hogy kimegyek a községházáról, mintsem hogy levegyem a zászlót. Felháborít ugyanakkor ebben a helyzetben a polgármester-társak hűtlensége és gyávasága a magyar nemzettel szemben, persze tisztelet a kivételnek” – jelentette ki a községvezető. Hozzátette, a tárgyalás során be fogja bizonyítani, hogy a községháza homlokzatán nem Magyarország zászlója van kitűzve, hanem a magyar nemzet lobogója, így a prefektusi feljelentés tárgyát vesztette.

Bíró Lászlót egyébként több ízben is megbírságolta a kormány Hargita megyei képviselője. Az RMDSZ színeiben megválasztott polgármester egyszer le is vette a zászlót de – mint korábban nyilatkozta – „mosás és vasalás után” újra kitűzte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés