Vonattal a nagy menetelésre

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Vonattal is szállítanák a csíkszékieket az október 27-re meghirdetett háromszéki nagy autonómia-menetelésre. Az önálló, autonóm Székelyföld követelésének nyomatékot adó esemény szervezői a napokban veszik fel a kapcsolatot a román vasúttársasággal.

Kozán István

2013. október 07., 20:002013. október 07., 20:00

Legalább 20-30 vasúti kocsiból álló vonattal tudnák a leghatékonyabban megoldani a csíkszékiek egy részének Háromszékre szállítását.

Kökös–Uzon szakasz a csíkiaknak

„A szervezők pontosan leosztották, hogy a különböző tájegységekből érkezőknek mely szakaszon kell felsorakozniuk. Nekünk a Kökös és Uzon közötti pár kilométeres rész jutott” – újságolta Veress Dávid, a felvonulást szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) csíkszéki szervezetének elnöke. Kiszámolták, hogy buszokkal nehezen teljesíthető a megígért több ezres tömeg Kökösre szállítása, ezért döntöttek úgy, hogy felveszik a kapcsolatot a román vasúttársasággal. „Egy szerelvényre 150-200 személy is felférne, harmincon pedig már annyi személyt tudnánk szállíttatni, amivel teljesíteni lehetne a ránk ruházott feladatot. Persze számítunk a személyautókkal és a buszokkal érkezőkre is.” Azt szeretnék, ha – pozitív elbírálás esetén – a vonatot Marosfőről indíthatnák, útközben pedig minden, állomással rendelkező településen megállna, a végállomás pedig a háromszéki Kökös lenne. A kászoniaknak viszont azt javasolják, hogy buszokkal és személyautókkal Kézdivásárhely felé haladva utazzanak a kijelölt településekre. Azt tervezik, hogy a résztvevőktől legtöbb tíz lejes részvételi díjak fognak szedni, ebből fedeznék az utaztatási költségeket.

Szórólapok az esemény részleteiről

Közben mától elkezdik a tízezer, Csíkszéknek megrendelt szórólap kiosztását, az SZNT aktivistái mellett a romániai magyar pártok csíki képviselői is már jelezték, besegítenek a meneteléssel kapcsolatos információkat tartalmazó szórólapok szétosztásába.

„A történelmi egyházak segítségére is szükségünk lesz. Arra fogjuk kérni az egyházi vezetőket, hogy segítsenek be az október 27-i toborzásba.” A napokban közzéteszik egy folyószámla adatait is, amelyre várják az adományokat, a beérkező összegeket a szervezéssel kapcsolatos kiadásokra fogják fordítani.

Negyvenöt kilométeres oszlop

Az SZNT augusztusban jelentette be, hogy október 27-én a székelyek „nagy menetelésével” kíván nyomatékot adni az egységes, önálló, autonóm Székelyföld követelésének. A terv szerint a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán a déli harangszó után 11 településről és egy útkereszteződéstől indulnak el székely zászlós menetoszlopok a szomszédos települések felé, amelyek – egymással összetalálkozva – 45 kilométeres összefüggő oszlopot alakítanak ki. A csíkszékieket ezen oszlop Kökös és Uzon közötti 5 kilométeres szakaszára várják.

Hasonló esemény Katalóniában

A székelyek nagy meneteléséhez hasonló – de tízszer hosszabb – akciót szerveztek szeptember közepén Katalóniában, ahol több százezer ember 400 kilométeres élőláncot alkotott a tartomány függetlenségének és egy erről szóló népszavazás megrendezésének támogatására. Az élőláncot a katalán nemzetgyűlés szervezte. A lánc összesen 86 településen át húzódott, s 778 szakaszból állt. A résztvevők külön erre az alkalomra készült trikót viseltek, de volt, aki a Barcelona labdarúgócsapata színeit viselte. Sokan katalán zászlót lengettek. A jelszó „Katalán út a függetlenséghez” volt. A példát Észtország, Lettország és Litvánia lakosai nyújtották, akik 1989-ben szintén függetlenséget követelve alkottak ilyen láncot, állítólag másfél millió résztvevővel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés