Fotó: Kristó Róbert
Négy Hargita megyei szervezetnek is vissza kellett utalnia a csíkszeredai önkormányzattól kapott támogatási összegeket, a Hargita Megyei Számvevőszék ugyanis jogtalannak ítélte a közvetlen szerződés formájában nyújtott támogatásokat. A döntés értelmében a támogatást jóváhagyó tanácshatározatokat szeptemberi soros ülésén visszavonta az önkormányzati képviselő-testület.
2014. szeptember 24., 20:192014. szeptember 24., 20:19
A Gyulafehérvári Caritasnak 62 ezer lej, az Authelp Egyesületnek 16 ezer lej, a Riehen Alapítványnak 58 ezer lej, a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének pedig 20 ezer lej támogatást hagyott jóvá még év elején a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület. Az ezekről szóló határozatokat azonban érvényteleníteniük kellett, ugyanis ezeket a számvevőszék törvénytelennek ítélte.
„A számvevőszéki ellenőrzés után azt állapították meg, hogy nem jól jártunk el, és hogy az összegeket nem jogosan utaltuk át ezeknek a szervezeteknek. Ezt azzal magyarázták, hogy a vissza nem térítendő támogatásokat pályázat formájában kell meghirdetni” – magyarázta Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere. Hozzátette, hogy fellebbezni fognak a számvevőszék döntése ellen, és perelni, ha szükséges, de az ügy lezárásáig, azért, hogy a büntetőkamatok ne nőjenek, az érintett szociális szervezetek visszautalták az önkormányzattól kapott pénzeket.
Hőközponttal bővítették a pályázatot
Az önkormányzati képviselők szeptemberi ülésén jóváhagyták a Kós Károly Szakközépiskolánál elkezdett campus-építési program folytatásáról szóló pályázat kibővítését. A tervek szerint ugyanis a tornaterem, a műhely, valamint az osztálytermeknek helyet adó épület felépítése mellett egy, ezeket kiszolgáló hőközpontot is szeretnének létrehozni.
Az újabb elem bevezetésével módosult a beruházás értéke is, összesen így közel 20 millió lejbe kerülne az építkezés, amelyből az önkormányzat önrésze 363 ezer lej lenne. A csíkszeredai önkormányzat egyébként áprilisban nyújtotta be a pályázatot a Regionális Operatív Programhoz, nemrég pedig helyszíni terepszemlét is tartottak az illetékesek, akik pontosításokat kértek a pályázat dokumentációjában, csak ezt követően döntenek a finanszírozásáról.
Problémák az iskolaorvosi rendszerben
Az ülésen felszólalt Somay Péter MPP-s önkormányzati képviselő, aki beszámolt arról a problémáról, hogy a csíkszeredai óvodákban nincs állandóan jelen egy egészségügyi dolgozó, akihez fordulhatnának az óvónők vagy a szülők. Erről Antal Attila annyit mondott, szükség van arra, hogy átbeszéljék az iskolaorvosi rendszerben lévőkkel, hogyan lehetne orvosolni a helyzetet.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.
Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.
Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.
Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.
szóljon hozzá!