Világháborús megemlékezések a Gyimesekben

•  Fotó: Dobos László

Fotó: Dobos László

Az első világháború kitörésének századik évfordulójára, a második világháború gyimesi harcaira, majd az ezt követő kitörés hetvenedik évfordulójára emlékeznek ezen a hétvégén, augusztus 22–24. között a Gyimesekben.

Dobos László

2014. augusztus 20., 21:462014. augusztus 20., 21:46

2014. augusztus 20., 22:072014. augusztus 20., 22:07

 

A kerek évfordulón nem külön-külön szervezik a megemlékezéseket, hanem a Magyar Honvédelmi Minisztérium támogatásával közösen. Gyimesközéplok, Gyimesbükk és Csíkszentdomokos önkormányzata, a Budakeszi Kultúra Alapítvány, az Erdélyi Mentőcsoport Csíkszéki Egyesülete, a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület, a maglódi Sebő Ödön Túratársaság, a hidegségi általános iskola, Berszán Lajos és Salamon József atyák, illetve Deáky András nyugalmazott tanár közös szervezésében három emléktúrára kerül sor: első nap Gyimesfelsőlokon, második nap Gyimesbükkön, a harmadik nap pedig Hidegség és Szentdomokos között túráznak a megemlékezők.

Túra a hegyivadászok keresztjéhez

Sebő Ödön hadnagy (a közismert Sebő Ferenc zenész édesapja) 1942-43 telén a katonai térképen jelzett Ugra-tetői keresztnek csak a helyét találta meg, ezért katonáival 1943 húsvétjára újat készíttetett. Az időközben ismét eltűnt keresztet 2012-ben a Maglódi Sebő Ödön Túratársaság állíttatta újra. Pénteken, augusztus 22-én délelőtt 10 órakor az Ugra-tetőn lévő keresztnél Berszán Lajos atya celebrál szentmisét. A túrázók péntek reggel 7.30-kor gyülekeznek a felsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumnál, felgyalogolnak az Ugra-tetőre, részt vesznek a szentmisén, majd az Apa-havas – Pipás – Lókút – Rákóczi-vár – Deáky panzió útvonalon folytatódik a 17 kilométeresre tervezett túra.

Megemlékezés a Bilibók-tetőn

Győztes második világháborús csatára emlékeznek szombaton a gyimesbükki Bilibók-tetőn. Az ezeréves határ közelében, 70 évvel ezelőtt, 1944. szeptember 1-jén a 4. Székely Határőrezred – Deáky Béla zászlós vezette csapata – visszafoglalta az oroszoktól a Keleti-Kárpátok egyik stratégiai magaslatát, a Bilibók-tetőt. A 2006-ban itt felállított emlékkőnél szombaton, augusztus 23-án délben 12 órakor celebrál szentmisét Salamon József gyimesbükki plébános. Ezt a megemlékezést rendszerint szeptember első hétvégéjén szervezik, de a túrasorozat résztvevői kedvéért idén ezt egy héttel előrehozták. Szombaton a túrázók reggel 8 órakor indulnak a Deáky panziótól, majd a kontumáci emlékhely érintésével jutnak fel a Bilibók-tetőre. Az túraútvonal Tarhavas-patakán vezet vissza a faluba. A 17 km-es túra végén a Deáky panzióban Illésfalvi Péter hadtörténész tart előadást Gyimesi harcok 1944-ben címmel.

A 32-es határvadászok emlékútja

A vasárnapi, augusztus 24-ei túra a 32-es határvadász zászlóalj 1944. augusztus 28. és szeptember 20. között lezajlott hősies védekezésének, majd a bekerítésből való bravúros kitörésének állít emléket. Az akkori történések krónikáját a gyimesi határvédelem egykori parancsnoka, Sebő Ödön A halálra ítélt zászlóalj, Gyimesi szoros 1944 című, nagy sikerű visszaemlékező-kötetéből ismerjük. A húsz kilométeres túra útvonala: Hidegség-pataka–Csángó panzió–Kovás-pataka–Kondra-kereszt–Csíkszentdomokos. Indulás vasárnap reggel 9 órakor a hidegségi Csángó panziótól.

A túrákra és a megemlékezésekre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. Az emléktúrákon, amelyek közepes erőnléti igénybevételt jelentenek, mindenki saját felelősségére vesz részt. Ajánlott felszerelés: kényelmes bakancs, esőkabát, meleg pulóver, napvédő sapka és krém, legalább két liter ivóvíz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés