Viharos széllel dacolva emlékeztek a Nyerges-tetőn

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A Nyerges-tetőn kedden megrendezett március 15-ei ünnepségen néhány százan vettek részt: csíkiak, kászoniak és háromszékiek tisztelegtek a 19. század végén állított emlékmű előtt, dacolva a fújó, viharos széllel.

Molnár Rajmond

2016. március 15., 18:552016. március 15., 18:55

2016. március 16., 21:232016. március 16., 21:23

A fúvószenekar a magyar himnusszal nyitotta meg az ünnepséget, majd a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület bevonulását követően Solymosi Alpár unitárius lelkész beszélt a ’48-as forradalomról.

Házigazdaként Bodó Dávid, Csíkkozmás polgármestere köszöntötte a vendégeket. „Március 15. azt üzeni, hogy a magyarság összefogott. Nyerges-tető pedig azt üzeni, hogy az erdélyi magyarság vezetői ne azon fáradozzanak, hogy megosszák az erdélyi magyarságot, hanem összefogásra buzdítsák. Álljanak ki azokért is, akiket a hatalom meghurcolt magyarságukért” – fogalmazott az elöljáró a rövid történelmi visszatekintőjét követően.

A Nyerges-tetői megemlékezésen az ünnepi beszédek sorát Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kezdte, aki a ’48-as forradalom mellett a jelenlegi székelyföldi politikai helyzetről is szót ejtett. „A magyar nemzet akkor és most sem kívánt mást, mint amit megfogalmaztak a forradalmi tizenkét pont szövegében: legyen béke, szabadság és egyetértés” – fogalmazott a megyei tanács elnöke.

„Olyan időket élünk, amikor bátran vonhatunk párhuzamot a császári önkény és a mai elnyomóink által bevetett módszerek és eszközök között” – mondta ünnepi beszédében Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. Mint hangsúlyozta, Románia minden állampolgárnak otthona, ezért nem lehet kettős mércével mérni.

„168 évvel ezelőtt, március idusán azért sikerült valami korszakalkotót véghezvinni, mert az emberekben volt merészség, összefogtak, és mindenki egyért küzdött. Ebben kell példát venni róluk. Nekem is, a kollégáimnak is, önöknek is” – szögezte le Korodi Attila parlamenti képviselő.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja tolmácsolta, majd Darvas Kozma József római katolikus esperes, valamint Bakcsi Gábor csíkszentmártoni református lelkész mondtak beszédet. A közös imádkozást követően megkoszorúzták az emlékművet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Idén még nem nyílik meg a bölcsőde Csíkszentsimonban

Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.

Idén még nem nyílik meg a bölcsőde Csíkszentsimonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Elvégezték az első robotsebészeti műtéteket Csíkszeredában

Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.

Elvégezték az első robotsebészeti műtéteket Csíkszeredában
2026. július 03., péntek

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt

Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt
2026. július 02., csütörtök

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés