
Venczel József társadalomtudós két arcát – a tudóst és az embert – ismerhette meg, aki részt vett az emlékére szervezett konferencia első napján, illetve az azt követő kerekasztal-beszélgetésen november 4-én Csíkszeredában.
2013. november 04., 20:072013. november 04., 20:07
2013. november 05., 10:382013. november 05., 10:38
A Venczel József-emlékkonferenciát kétnaposra tervezték, így az érdeklődők kedden is hallgathatnak előadásokat Venczel József tudományos munkásságáról a Hargita Megye Tanácsának előadótermében. A szakmai fórumot az erdélyi szociológus születésének 100. évfordulója, illetve a Magyar Tudomány Ünnepe apropóján szervezték. A centenáriumi ünnepség szentmisével kezdődött, majd a Venczel József-emlékplakettnél koszorúzással tisztelegtek a neves csíkszeredai születésű tudós emléke előtt. A koszorúzást követően ünnepélyesen megnyitották az emlékkonferenciát.
Előtérben a társadalomtudományok
„Venczel József, a magyar társadalomtudományok jeles képviselője nemcsak tudós volt, hanem ember is, és mint ember, felelősségvállalásra buzdította a tudósokat. Ő nemcsak problémákat tárt fel, hanem javaslatokat is megfogalmazott azok megoldására” – méltatta ünnepi beszédében a neves tudóst Kósa István, a Sapientia EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékánja. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul a magyar tudomány napjáról szólt. „Itt Csíkszeredában az egész nemzetünk számára fontos társadalomtudományt helyeztük figyelmünk középpontjába, amely kutatja többek között azt, hogy milyen választ adjunk a 20. és 21. század okozta változásokra, közösségeink megvédésének, szellemi és anyagi gyarapítása érdekében” – fogalmazott a főkonzul. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere beszédében Venczel József édesapjának életpályáját tartotta fontosnak bemutatni, aki 1911 szeptemberétől a csíkszeredai római katolikus gimnáziumban tanított mennyiségtant. Korodi Attila parlamenti képviselő a közösségéért tevékenykedő tudós alakját emelte ki. A megyei önkormányzat nevében Burus Siklódi Botond beszélt, ő Venczel József az Erdélyi Iskola című folyóiratban megjelent írásából idézett.
A székely népfelesleg mint fogalom
A konferencián többek között olyan tudósok tartottak előadást, mint Horváth István. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem professzora Venczel Józsefnek a székelyek kivándorlásáról szóló munkásságát ismertette. Mint mondta, a kivándorlás a 19. században kezdődött el. „A székely népfelesleg fogalma egy olyan elméletre alapoz, miszerint a népességfejlődés sokkal gyorsabb, mint azok a technológiai innovációk, amelyek az élelmiszer-termelést, a népesség eltartását lehetővé teszik” – magyarázta az egyetemi tanár.
Kerekasztal-beszélgetés a Venczel családdal
A konferenciát követő családias hangulatú beszélgetésen részt vett a neves tudós fia és három lánya, unokája, unokaöccsei, rokonai és mindazok, akik valamilyen formában kapcsolódtak Venczel Józsefhez. Fia Németországban él, onnan érkezett a konferenciára, mint vallotta: örvend, hogy a család így összejött. Édesapjára emlékezve, így szólt: „Édesapám bármihez is fogott hozzá, a legnagyobb tökéletességgel csinálta, lenyűgöző volt kézügyessége is”.
A Venczel József-emlékkonferencia kedden is folytatódik.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!