Végre befejeződhet a menasági templomfelújítás

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nemsokára befejeződik a csíkmenasági templom teljes felújítását követően észlelt hiányosságok kijavítása. A torony tetőzetének kicserélését helyi munkások végzik, az épület talapzatáról lemállott vakolat, továbbá az oldalfalak javításáért a korábbi kivitelező cég dolgozói felelősek.

Szabó Kamilla-Mária

2013. október 02., 17:152013. október 02., 17:15

2013. október 02., 17:522013. október 02., 17:52

A Szeplőtelen fogantatás templomot öt évig tartó munkálatok után 2011-ben vehették újra használatba a hívek. A teljesen felújított műemlék épület azonban másfél év után újra javításra szorult. Mint korábban beszámoltunk, augusztusban Bukarestből érkezett egy szakembercsoport, amelynek tagjai tüzetesen átvizsgálták az épületet és ellenőrizték az elvégzett munkálatok minőségét. Feljegyezték a szükséges javításokat, amelyekhez a korábbi kivitelező cég munkásai már hozzá is fogtak.

A Râmnicu Sărat-i (Buzău megye) Sima Construct Kft. vezetője új csoporttal érkezett több mint két hete Csíkmenaságra – tudtuk meg György Józseftől, a Menaságot is magába foglaló Csíkszentgyörgy község polgármesterétől. Hozzátette, a cég hozzáállása az előzőekhez képest teljesen más volt, jóval pozitívabb. Sikerült leülni és megbeszélni, hogy mi volt az eddigi probléma, és tisztázni a további teendőket.

A legnagyobb gondot a torony szakszerűtlen újrafödése jelentette, mivel nemcsak a torony falain folyt le, hanem a tető alá is becsorgott az eső. Ennek következtében a torony falain sérült a festés, az épületben dohos szag volt, emellett pedig a talapzat teljes hosszában lemállott a vakolat – foglalta össze a problémákat a polgármester. Kiemelte, ragaszkodtak ahhoz, hogy a torony újrafödését helyi szakemberek végezzék. Sikerült ebben megállapodni a kivitelezővel, így annak felújítását Lőrincz Ignác munkásai végzik. A kivitelező pozitív hozzáállásáról árulkodik az is, hogy a torony falának kijavításához szükséges állványokat magasabbra építették, így azt használva a helyi munkások is elvégezhetik a torony újrafödését – emelte ki György.

A munkálatok több mint két hete zajlanak, a kivitelező cég lassan befejezi a rá háruló munkálatokat. Az állványok ezt követően még egy hetet a torony mellett maradnak, mivel a helyi munkásoknak hozzávetőleg ennyi időre lesz még szükségük, hogy befejezzék az újrafödést. A tetőzet kicseréléshez szükséges összeget közösségi pénzből, az egyház és a helyi önkormányzat fizeti ki – nyilatkozta az illetékes. A kivitelező ezzel a javítással végleg befejezi a templom körüli ténykedését, a további problémákat majd községi szinten kell megoldják, de remélhetőleg öt-tíz évig nem lesz szükség beavatkozásra – tette hozzá a polgármester. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés