Városnapok számos sporteseménnyel

Négy sportágban szerveznek mérkőzéseket, illetve versenyeket a következő napokban Csíkszeredában. A városnapok alkalmából zajló sporteseményeket ismertetjük röviden.

Dobos László

2015. július 29., 18:482015. július 29., 18:48

2015. július 29., 19:002015. július 29., 19:00

Időrendi sorrendben elsőként a hagyományos önkormányzati labdarúgótornára kerül sor. Csütörtökön délután 3 órától kezdődnek a mérkőzések az Erőss Zsolt Aréna melletti műgyepes pályán, ahol hat csapat méri össze tudását. Orbán Zsolt tanár, önkormányzati képviselő, a torna fő szerevezője kérdésünkre elmondta, hogy Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós és Csíkszereda önkormányzati csapatai mellett részt vesz a Hargita Megye Tanácsának együttese, továbbá meghívást kapott Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, illetve a sajtó csapata is.

Románia egyik legrangosabb BMX- és MTB-versenyére kerül sor pénteken és szombaton Csíkszeredában. A csíksomlyói rádióátjátszó állomás mögött kialakított pálya ad otthont a Dirt on Fire nevet viselő nemzetközi akrobatikus kerékpáros vetélkedőnek, ahol pénteken a selejtezők, szombaton délben 12 órától pedig a döntők zajlanak. A versenyre ingyenes a belépő, a kísérő programokra, az esti bulikra azonban belépőt kell váltani.

Vasárnap zajlik a Székely maraton. A 14. alkalommal sorra kerülő utcai futóverseny reggel 9 órakor kezdődik, a 42 km-es verseny rajtja a csíkszeredai Vár téren lesz, az útvonal: Csíkszereda – Csíkszentkirály – Szentmárton – Csíkszentimre – Csíkszentsimon – Csatószeg – Verebes – Tusnád – Verebes – Csatószeg – Szentsimon – Szentimre – Szentkirály – Csíkszereda. Az ellenőrző, illetve váltó pontok 10,5 kilométerenként találhatók. A maratonra egyénileg vagy a 4x10,5 km-es váltó tagjaként lehet benevezni. Bővebb információkat a 0266–371278-as telefonszámon lehet kérni.

Második alkalommal szerveznek Városnapi Amatőr Úszóversenyt a Csíki Csobbanó uszodában. A vasárnap, augusztus 2-án megrendezendő vetélkedőre csak amatőr úszók jelentkezhetnek, a következő kategóriákban. * 8 éven aluliak: 25 m hátúszás. * 9-10 évesek: 25 m hátúszás és 25 m gyorsúszás. * 11-12 évesek: 50 m hátúszás és 50 m gyorsúszás. * 13-14 évesek: 50 m hátúszás, 50 m gyorsúszás és 50 m mellúszás. * 15-18 évesek, 19-40 évesek és 40 éven felüliek: 50 m pillangó, 50 m hátúszás, 50 m mellúszás, 50 m gyorsúszás, 100 m vegyes úszás és 500 m gyorsúszás.

Összesen 7 korcsoport 52 női és férfi versenyszámában lehet majd rajthoz állni. A nevezési lap letölthető a www.szereda.ro honlapról, bővebb információk a 0755-080.533-as telefonszámon kérhetők. Jelentkezni szombaton este 8 óráig vagy vasárnap reggel 8 és 8.30 óra között között a Csíki Csobbanó uszoda recepcióján lehet. A verseny vasárnap 9.30 órakor kezdődik, először a gyerekek, majd a felnőttek állnak rajthoz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés