Fotó: Kristó Róbert
Szerdán veszi kezdetét az utolsó beiratkozási szakasz az első, illetve az előkészítő osztályokba.
2012. május 01., 13:352012. május 01., 13:35
2012. május 01., 14:252012. május 01., 14:25
Zárul nemsokára a beiratkozás a következő tanévre az első, valamint az előkészítő osztályokba, a gyermeküket eddig még sehova be nem írató szülőknek azonban még van egy lehetőségük arra, hogy bejegyeztessék a kicsiket az üresen maradt általános iskolai helyekre. Az oktatási tárca által korábban kiadott naptár szerint május 2-től 9-ig azokat gyerekeket lehet beíratni a még üres helyekre, akiket korábban nem a körzeti iskolába szerettek volna vinni a szüleik, azonban hely hiányában nem vették fel őket a más körzetbeli intézményekbe. Ezt követően, május 11. és 18. között minden olyan gyereket be lehet íratni az üresen maradt helyekre, akit korábban sehova nem jegyeztek be.
Az idei beiratkozás május 21-én zárul, amikor az iskoláknál ki kell függesszék az első, illetve az előkészítő osztályokba beírt gyerekek végleges listáját.
A csíkszeredai általános iskolákban már az első beiratkozási szakasz során betelt a helyek túlnyomó többsége, egyes osztályokban mindössze egy-két hely maradt a később iratkozók számára.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.
Családokat, népviseletbe öltözötteket és „civileket” is várnak szombaton, az Ezer Székely Leány Napján Csíkszeredába és Csíksomlyóra. Az egész napot felölelő program alatt a néptánc, a népviselet, a népi hagyományok lesznek főszerepben.
szóljon hozzá!