Uniós pályázati támogatásban reménykedik Csíkszereda

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nem kezdi el saját pénzéből a Vigadó felújítását a csíkszeredai önkormányzat, inkább újabb európai uniós pályázati kiírásokra vár. Az épület így zárva marad.

Kovács Attila

2015. december 29., 18:172015. december 29., 18:17

Több mint egy éve derült ki, hogy mégsem kap pályázati támogatást a Norvég Alaptól a város egyik patinás, évek óta üresen álló és leromlott állagú épületének felújítására Csíkszereda Polgármesteri Hivatala. Nem a pályázattal volt baj, hanem a támogatási keret volt túl szűk ahhoz, hogy a jelentős költségű, több mint 6 millió lejbe kerülő munkálatot is belefoglalják.

„A Norvég Alaphoz leadott pályázatot követően újabb lehetőség ez idáig nem merült fel, várjuk a következő EU-s finanszírozási ciklus újabb kiírásait” – közölte kérdésünkre Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere. Megkérdeztük azt is, hogy a város tudná-e saját költségvetéséből biztosítani a szükséges pénzt. „A saját forrásból való finanszírozás lehetőségét elemeztük, de elsőbbséget élvezett a piac új épületének elkészítése” – ismertette Antal Attila. Hozzátette, még nem végleges a jövő évi beruházási lista, az önkormányzati képviselő-testület fogja eldönteni, hogy a Vigadó felújításából mit finanszírozna.

Több mint öt éve, 2010-ben vette át a csíkszeredai önkormányzat a már akkor üresen álló Vigadó épületének egy részét az országos mozivállalattól, mivel a másik épületrész privatizáció során magántulajdonba került. 2012-ben elkészült az épület állagfelmérése és egy megvalósíthatósági tanulmány, mely a felújításához szükséges műszaki és pénzügyi dokumentációt tartalmazza. Akkor a tervező az 1240 négyzetméteres felületű, a Csíki Magánjavak  költségén készült szecessziós épület helyreállítási költségeit több mint másfél millió euróra becsülte. Ez meghaladta a város lehetőségeit, az önkormányzat ugyanakkor a volt Transzilvánia mozi felújítását részesítette előnyben.

Az elmúlt években a zord téli időjárás is rongálta a tetőzetet, pár éve egy kémény dőlt le az északi oldalon a lezúduló hó miatt, többször hullott a vakolat is. A polgármesteri hivatal ezért állagmegőrző beavatkozásokat végeztetett, visszabontották a ledőlt kéményt, ideiglenesen rögzítették az omlásveszélyes vakolatot, és pótolták az esőcsatornát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
Hirdetés