Új formát kezd ölteni a Sapientia

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Befejezték az ablakok cseréjét, és hamarosan végeznek a Sapientia egyetem csíkszeredai épületének homlokzati hőszigetelésével is. A külső munkálatok nagy részével november végéig kell elkészüljenek. Nemsokára a felsőoktatási intézmény nevét jelző új reklámszerkezet is a helyére kerül.

Barabás Hajnal

2014. november 06., 19:062014. november 06., 19:06

Két hónapja fogtak hozzá a Sapientia EMTE csíkszeredai épületének a felújításához. Azóta kicserélték az ablakokat és a teraszajtókat, fejújították a tetőzetet, és hamarosan befejezik a Szabadság térre, illetve a Temesvári sugárútra néző, az A és B szárny homlokzatának hőszigetelését is. Ugyanakkor az utóbbi épületszárnyat ki is bővítették: az egyetemi könyvtár fölötti részen elkészült a két biotechnológiai labor vasszerkezete.

„Ezt az új épületrészt rövid időn belül befalazzák és ablakokkal látják el” – tudtuk meg Makó Zoltántól, a Sapientia EMTE Gazdasági és Humántudományok Karának dékánjától. Továbbá, ahogy már korábban is írtuk, a planetárium, azaz az űrszínház henger alakú szerkezete is formát öltött ezen a szárnyon, az ígéretek szerint november végére itt is véglegesítik a munkálatokat. A dékán szerint a nyílászárók cseréjével, a hőszigeteléssel, valamint a szerkezetépítéssel viszonylag jól haladt a kivitelező. „Az volt a cél, hogy a tél beállta előtt a külső munkálatok nagy részét befejezzék.”

Folyamatban a bentlakás felújítása

Párhuzamosan a külső munkálatokkal folyamatosan dolgoznak az épület belső átalakításával, bár a tervezettnél lassabban haladt eddig a munka. Az A szárnyban kéthetes késéssel fejezték be 27 bentlakásszoba rendbetételét, amely többnyire a fürdőszobák felújításával járt. Összesen 36 szoba található ebben a szárnyban, a fennmaradó kilenc szobában a hét folyamán még dolgoznak a kivitelező cég munkatársai. Makó elmondta, a B szárnyat nemrég zárták le, az itt lévő bentlakásszobákban is hozzáfogtak a korszerűsítéshez. Az ide tervezett második emeleti szemináriumtermek is késéssel, november végére készülnek el. A tervek szerint a bentlakásszobákat, illetve a kazánházat januárban adják át.

Új arculati elemet kap a Sapientia

Nemrég bontották le az épület oldaláról azokat az acélelemeket, amelyek függőleges irányban a Sapientia nevét és jelét hirdették. Helyükön a tervező korábban üveges teraszokat képzelt el a harmadik emelettől egészen a tetőig, de ezt költséges lett volna megvalósítani, így csak az eredeti terv egyszerűsített változatát fogják elkészíteni, magyarázta Makó. Hozzátette: a régi acélelemek helyett új reklámszerkezetet és Sapientia-jelvényt helyeznek fel, amint befejezik a homlokzat hőszigetelését.

A Sapientia csíkszeredai épületére több mint kétmillió eurót költenek, a felújítást a helyi Harbau Kft. végzi. Az első ütemben a munkálatokat márciusban tervezik befejezni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés