Új ellátóvezeték épülhet

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Közel egyéves várakozás és kényszerszünet után ismét aláírták a szépvízi víztározóból az ivóvizet Csíkszeredába eljuttató új vezeték, illetve több víztartály és vízmű felújítására vonatkozó kivitelezési szerződést. A beruházást az Európai Unió támogatja, a felújítás hozzájárulhat a mostani, jelentős vízveszteség csökkenéséhez Csíkszeredában és az ellátóvezeték szakaszán.

Kovács Attila

2014. május 20., 08:042014. május 20., 08:04

2014. május 20., 08:262014. május 20., 08:26

 

Tavaly júniusban egyszer már megkötötték a szerződést a Szépvíz–Csíkszereda ellátóvezeték kiépítésére, de korábban a közbeszerzési eljáráson indult másik cégtársulás óvást nyújtott be az eredmény ellen, majd ennek elutasítása után pert indított. Mivel ezt a keresetet a marosvásárhelyi ítélőtábla elfogadta, az izraeli tulajdonú Solel Boneh Romania céggel megkötött kivitelezési szerződést fel kellett bontani. Az ítélet szerint a két cég ajánlatait újra kellett értékelni, ez megtörtént, és másodszor is a Solel Boneh-nek kedvezett az eredmény. A több helybeli céget tömörítő konzorcium ezt az eredményt is megóvta, de végül nem járt eredménnyel. Mint Bogáti Csaba, a Harvíz regionális víz- és csatornaszolgáltató vállalat igazgatója tájékoztatott, a nyertes céggel nemrég ismét kivitelezési szerződést írtak alá.

Betartják a határidőt

Ez a legnagyobb, 43 millió 456 ezer lej értékű beruházás a Hargita megyei víz- és szennyvízhálózatok felújítását és bővítését célzó projekt keretében, amelyet a Harvíz Rt. bonyolít le az Európai Unió Környezetvédelmi Ágazati Operatív Programjának támogatásával. A beruházás a szépvízi vízmű, a csíkszeredai, Nagy Laji dombján található, valamint a pálfalvi víztartályok felújítására vonatkozik, de tartalmazza a Szépvíz–Csíkszereda közötti 16,5 kilométeres új ellátóvezeték megépítését és több új vezeték építését Pálfalván, Csomortánban, Delnén és Somlyón. Ezenkívül Borzsovában, Csomortánban és Somlyón új víztartályok lesznek. Az igazgató szerint a közel egy évi késlekedés nem befolyásolja az uniós pályázat megvalósításának határidejét, a szerződés 18 hónapos tervezési és kivitelezési időszakra szól, a munkának jövő év vége előtt el kell készülnie.


Csökkenhet a vízveszteség

Ezek a felújítások, az új ellátóvezeték és a Csíkszeredában a Fürdő és Hargita utcákban történő vezetékcserék jelentősen hozzájárulhatnak a vízveszteség csökkenéséhez Csíkszeredában és az ellátóvezeték szakaszán – mondta az igazgató. Jelenleg a szépvízi víztározóból napi 9 ezer köbméternyi vizet juttatnak el a fogyasztókhoz, amelyből 5700 köbméter a számlázható mennyiség. Az egyharmadot jelentő különbség jó részét az elhasználódott vezetékek miatt keletkező vízveszteség okozza, a felújításokkal 15-20 százalékosra lehetne csökkenteni a veszteséget, amely Bogáti szerint már Nyugat-Európában is elfogadott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés