
Fotó: Kristó Róbert
Elkészült tavaly év végén Csíkszeredában a harmadik, orvoslakásokat magába foglaló épület. Az építtető megyei önkormányzat szerint a kedvezményes feltételekkel igénybe vehető lakások hozzájárultak ahhoz, hogy fiatal szakemberek vállaljanak munkát a csíkszeredai kórházban.
2014. január 12., 14:402014. január 12., 14:40
2014. január 12., 16:132014. január 12., 16:13
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház alatti domboldalon felépült három házban összesen tizenkét orvoslakás található. A négy-négy kétszobás lakást magába foglaló épületeket fiatal szakemberek idevonzása céljával kezdte építtetni 2010 közepén Hargita Megye Tanácsa. A finanszírozást a megyei önkormányzat végezte, az épületek egyenként közel 400 ezer lejbe kerültek – közölte érdeklődésünkre Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Tájékoztatása szerint a harmadik épület tavaly decemberben készült el, a megyei önkormányzat már átvette a kivitelezőtől a lakásokat.
Az újonnan elkészült négy lakásra túljelentkezés van, eddig tíz igénylést nyújtottak be ezekre. A korábban felépült nyolc lakás már mind el van foglalva. Az önkormányzat elnökének közlése szerint az orvoslakásokban élők a kisebb, 30 négyzetméter alapterületű lakásokért havi 78,59 lejt, míg a nagyobb, 33 négyzetméteresekért 86,10 lejt kell fizessenek. A lakók fizetik ugyanakkor a rezsiköltségeket is. A bérleti szerződéseket három évre kötötték meg, ennek lejárta után lehetőség van hosszabbításra.
„Bebizonyosodott, hogy jó döntés volt nekifogni saját pénzből orvoslakást építeni, mert azóta több hiányszakmában sikerült kapni jó szakorvost, sőt, vannak helyzetek amikor több jelentkező is van” – nyilatkozta Borboly Csaba. Hozzátette, bízik benne, hogy nem bánják meg döntésüket azok a fiatal orvosok, akik Csíkszeredában kezdik el vagy folytatják karrierjüket, ehhez pedig a továbbiakban is maximális támogatást nyújt a megyei önkormányzat. Borboly Csaba úgy véli, ha idén sikerül befejezni a kórházban zajló, elhúzódott felújítási munkálatokat, akkor „Székelyföld egyik, vagy talán legmodernebb kórházi szolgáltatásait tudják biztosítani” a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!