Továbbra is a guberálók nehezítik a szelektív szemétgyűjtést

•  Fotó: Tamás Attila

Fotó: Tamás Attila

Csíkszeredában idén már megvalósították az uniós előírások szerint kötelező évi 15 százalékos szelektív hulladékgyűjtési arányt, de országos szinten ez alig éri el az 5 százalékot.

Barabás Hajnal

2015. szeptember 29., 21:182015. szeptember 29., 21:18

„2020-ig a hulladék 50 százalékát kell szelektíven gyűjteni, ehhez képest van még mit tenni Csíkban is” – állapította meg Bors Béla, az Eco-Csík Kft. igazgatóhelyettese. A hulladékgazdálkodással megbízott cég a csíkszéki falvakban havi egy alkalommal gyűjti be a szelektív hulladékot, és minden elvitelkor erre a célra hagynak a házaknál egy-egy zsákot.

„Vidéken is fogékonyak a szelektív hulladékgyűjtésre a lakosok, rá lehet nevelni őket, csak idő kell hozzá” – mondta az igazgatóhelyettes. Jó példaként hozta fel Szentléleket és Csíkszentkirályt. Tájékoztató kampányokkal hívják fel a figyelmet a szelektív gyűjtés szükségességére, még a számlák üres hátoldalát is erre használják fel. „A törvény szerint a szennyezőnek kell fizetnie, amennyiben egy önkormányzat nem tudja teljesíteni a jelenlegi küszöböt. Ilyen esetben minden, nem szelektíven gyűjtött hulladék tonnája után 100 lej büntetést kell fizetni a Környezetvédelmi Alapba” – magyarázta. Ráadásul jövőtől megemelhetik a szemét tonnánkénti lerakási díját is, amelynek következtében nőhet a szemétszállítási szolgáltatás ára. „Ez mind arra ösztönöz, hogy minél több újrahasznosítható hulladékot gyűjtsünk, hogy minél kevesebb mennyiség kerüljön a lerakókba” – emelte ki.

Csíkszeredában a családi házaknál ugyanazt a zsákos begyűjtési módszert használják, mint falvakon, a tömbházlakók számára pedig sárga, kék és zöld színű kukákat helyeztek ki erre a célra. A tárolók tartalmát szállításkor ugyan azonos helyre öntik, de a válogatóvonalon külön kategóriánként újraválogatják a hulladékot. „A műanyag palackokat például szennyezettségük alapján minősítjük, ha az Olt partjáról gyűjtöttük be, akkor csak B kategóriásként értékesíthetjük, ha egy palack tejes, nem is tudjuk eladni” – avatott be a részletekbe Bors. Csíkszeredában és a csíki falvakban közel 450 köbméter szelektív hulladékot gyűjtenek össze havonta, de ez a bruttó mennyiség, ezt még külön kell válogatniuk, mert más, nem újrahasznosítható szemét is belekerül. A hulladékok legnagyobb hányada sörös, üdítős, vizes műanyag palackokból és egyéb műanyag csomagoló fóliából áll, a többi papír, üveg és alumíniumdoboz.

„A legnagyobb kárt a guberálók okozzák, akik nem csak hogy nagy mennyiségű szelektív hulladékot tulajdonítanak el a cégtől, hanem rendszeresen kiszórják a szemetet a kukákból. Velük szélmalomharcot vívunk” – jelezte ezt a problémát Bors. A megyeszékhelyen ebben az évben 4490 tonna háztartási szemetet és 250 tonna szelektív hulladékot szállítottak el, ez a mennyiség valamivel több a tavalyinál - tudtuk meg. Az igazgatóhelyettes továbbá elmondta, hogy a háztartási szemetet is kiválogatják, így tudják tartani a kötelező 15 százalékos arányt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
Hirdetés