Törvénytelennek tartott szerződésmódosítás

Egy csíkszeredai, kereskedelmi célú ingatlan bérleti szerződésének törvénytelen módosítása és okirat-hamisításra való felbujtás az egyik vádpont Szőke Domokos, Csíkszereda tisztségéből felfüggesztett alpolgármestere ellen – írja pénteki lapszámában a Csíki Hírlap.

Kovács Attila

2015. június 26., 10:102015. június 26., 10:10

A Csíki Hírlap rendelkezésére bocsátott, kivonatolt DNA-vádirat szerint Szőke törvénytelenül módosíttatta azt a 2014. március 3-án megkötött szerződést, amelynek alapján egy gyergyószentmiklósi cég bérbe vett egy, a csíkszeredai önkormányzat magánvagyonát képező kereskedelmi felületet, és azt helyi képviseletként használta. 2014. június 22-én az alpolgármestert arra kérte egy meg nem nevezett személy, hogy módosítsa a szerződést, és törölje a bérelt kereskedelmi felület további bérbe adására vonatkozó tiltást. „Ez a kérés ellentétben áll a szerződés előírásaival, amelyet a helyi önkormányzat fogadott el, egyúttal okirat-hamisításra való felbujtást is jelent” – írja a vádirat.

Egy nappal később az alpolgármester eleget tett a szerződés előírásainak megváltoztatására vonatkozó kérésnek, és utasította egyik meg nem nevezett, a hivatal vagyonnyilvántartó, koncesszionálási és bérbeadási irodájánál dolgozó beosztottját, hogy törvénytelenül módosítsa a szerződésben a további bérbeadási tilalomra vonatkozó előírást. Ezt az alárendelt meg is tette, ezzel okirat-hamisítást követve el – idézi a vádhatóságot a Csíki Hírlap. A Szőke Domokos által elkövetett hivatali visszaélés nyomán a DNA értelmezése alapján a meg nem nevezett cég jogosulatlan anyagi hasznot szerzett a további bérbeadásból származó jövedelemből, és egyúttal sérültek a város törvényes érdekei is. A vádirat megjegyzi, az alpolgármester 2014. július 2-án jóváhagyott két további bérleti szerződést, amelyeket az ingatlant bérlő cég két másik vállalkozással kötött.

A DNA szerint a két újabb bérleti szerződés törvénytelen jóváhagyása hivatali visszaélésnek minősíthető. „A vádlott által elkövetett hivatali visszaélés nyomán a helyi költségvetés 7608 euróval károsodott, ez 2014 augusztusa és 2015 júniusa között a két cég által a bérlőnek fizetett összeg” – derül ki a dokumentumból.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés