
Fotó: Nagy D. István
Az orrunk előtt folyik Erdély kifosztása: a verespataki aranybánya, a bihari palagáz, a rétyi fűrésztelep – hívta fel a figyelmet Tőke Ervin, a Minta elnöke pénteken, a rétyi fűrésztelep építése és annak következményeiről tartott sajtótájékoztatójában.
2014. január 10., 13:332014. január 10., 13:33
2014. január 10., 13:392014. január 10., 13:39
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ifjúsági szervezete, a Minta a rétyi fűrésztelep építése, illetve annak következményeiről tartott sajtótájékoztatót pénteken délelőtt Csíkszeredában. Ennek előzménye, hogy karácsony napján Kovászna Megye Tanácsa kiállította a Holzindustrie Schweighofer rétyi fűrészüzemének építkezési engedélyét, amely által gyakorlatilag minden akadály elhárult az osztrák beruházó elől, elkezdődhet a gyár építése.
Felelősséget kell vállalni
Tőke Ervin, a Minta elnöke elmondta, a sajtótájékoztató által arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy azok az emberek, akiknek ez a beruházás most jó üzletet jelent, azoknak később a felelősséget is vállalniuk kell az bekövetkező rombolásért. Belátta, nem állt módjukban megakadályozni az engedélyek kiadását, azonban tavaly, május 6-án a Minta számos erdélyi településen 10 ezer mécses meggyújtásával próbálta felhívni a közvélemény figyelmét a veszélyekre. Tőke hozzátette, azt követően belépett a küzdelembe a Zöld Erdély Egyesület és a Zöld Székelyföld Egyesület, valamint az Indigó csoport, akik figyelemreméltó munkát végeztek.
Lehetséges következmények
A Minta elnöke ismertette a fűrésztelep megépítésének véleményük szerinti következményeit, hogy a Rétyen építendő üzem évi 800 ezer köbméter fenyőfa rönköt fog feldolgozni – kérdés hogy honnan fedezik majd ezt a mennyiséget. Meglátásuk szerint „ha megépül a rétyi megafűrésztelep, akkor a szállítási költségek jelentősen csökkenni fognak, így a Holzindustrie még többet tud ajánlani a fáért, így újabb drágulások várhatóak a piacon.” Ez magával vonja majd a helyi fafeldolgozók tönkremenetelét, azáltal pedig számos családapa maradhat munka nélkül – véli Tőke.
A Minta újra tiltakozik ezen természeti és helyi gazdaságromboló veszély miatt. Meglátásuk szerint az emberi mohóság miatt olyan befektetőket hoztak térségünkbe, amelyek képesek mindenkit lekenyerezni. „Az orrunk előtt folyik Erdély kifosztása: a verespataki aranybánya, a bihari palagáz, a rétyi fűrésztelep” – fogalmazta meg.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.
Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.
Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.
A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.
Közel százötven fős leépítésről tett előzetes bejelentést a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél egy csíkszeredai textilipari cég. A tömeges elbocsátást már februárban kénytelenek végrehajtani.
szóljon hozzá!