
Fotó: Gecse Noémi
Jelentős szakaszon készülhet aszfaltburkolat a büdösfürdői úton, miután újabb összeget hagyott jóvá erre a célra a Hargita Megyei Önkormányzat. Több más megyei útra is a kátyúk eltüntetése után új aszfaltréteg kerül.
2015. szeptember 21., 11:512015. szeptember 21., 11:51
A megyei önkormányzat legutóbbi ülésén a képviselő-testület megszavazta a saját költségvetésében előirányzott átcsoportosításokat, és 3 millió lejjel megemelték a büdösfürdői 123D jelzésű út felújítására szánt összeget. Barti Tihamér alelnök kérdésünkre elmondta: így további 4,8 kilométeres útszakasz aszfaltozására van lehetőség. „Ezt az ősz folyamán szeretnénk elvégezni, ahogy az időjárás engedi” – tette hozzá az alelnök. Mint ismert, idén már korábban döntöttek arról, hogy folytatják az út aszfaltozását, ezt a munkát heteken belül el kell végezni. A munkálatok egy kilométeres útszakasz alapozását, két réteg aszfaltot (kötő- és kopóréteg), vízelvezetést (sáncásás, átereszek cseréje/újítása), valamint forgalombiztonsági táblák kihelyezését jelentik.
A kormány Helyi Fejlesztési Programjából (PNDL) Hargita megyének kiutalt összegből a Csíkpálfalván átvezető 123E jelzésű megyei út aszfaltozásának folytatására is lesz lehetőség – döntött a testület. „A csíkpálfalvi útra a PNDL-ből 326 ezer lejt különítettünk el, ezt szeretnénk minél előbb felhasználni, amint lehetséges, a korábban már jelzett tervezői problémák megoldása után” – részletezte Barti. Több más, megyei besorolású útszakaszon is új aszfaltburkolat készül Csíkban. A megyei önkormányzat két évre szóló közbeszerzési eljárás kiírása után kötött szerződéseket olyan karbantartási munkálatok elvégzésére, amelyek során két új aszfaltréteget is elterítenek a kátyúzások után. A gödrök foltozása nyomán átlagosan 2 centiméteres vastagságú aszfaltréteg kerül a meglévő régi aszfaltburkolat egyenetlenségeinek kitöltésére, és egy rétegben ugyanabból az anyagból terítik a 4 centiméter vastag kopóréteget.
Csíkszentmártonban a 123-as számú megyei út két szakaszán készült ilyen módon új aszfaltburkolat. A község központjában, az Úz-völgye felé vezető úton 1,5 kilométeren, valamint Csíkszentsimon és Csíkszentmárton között valamivel több mint 3 kilométeres hosszúságban. A két szakaszra kötött kivitelezési szerződés értéke 1,2 millió lej. Lázárfalván a 113B jelzésű úton 1,474 kilométeres szakaszt javítanak, egészen a település bejáratáig, 348 ezer lej értékben.
Csíkban a fent említett program keretében Bánkfalván, a 123B jelzésű úton 320 méteren, a 125-ös úton, Karcfalva és Jenőfalva között 700 méteren, Jenőfalva és Szenttamás között pedig 635 méteres szakaszon aszfaltoznak.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!