Több pénzre van szükség

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Az ország több kórházában elfogyott a HIV-fertőzöttek és AIDS-betegek ellátására működő program keretében a pénz. Hargita megyében június végéig tudják megvásárolni a szükséges gyógyszereket, ezzel ki is merül a keret.

R. Kiss Edit

2014. május 26., 17:272014. május 26., 17:27

2014. május 26., 17:402014. május 26., 17:40

A központi sajtó beszámolói szerint pénzhiány miatt az ország több megyéjében akadozik a HIV-fertőzöttek és AIDS-betegek ellátására az egészségügyi tárca által lebonyolított program. Ambrus Irén főorvos, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház fertőző betegségeket kezelő osztályának vezetője, a program Hargita megyei szakmai irányítója érdeklődésünkre közölte, most rendelik meg a júniusi gyógyszereket, következő hónap végéig tehát biztosítva van a fertőzöttek és betegek gyógyszeres kezelése, ezzel azonban itt is elfogy az év elején erre a célra kiosztott pénz.

Költséges kezelés

Hargita megyében 23 HIV-fertőzött és AIDS-beteg személy áll gyógyszeres kezelés alatt, további négy személyről tudják még, hogy érintett, de ők vagy visszautasítják, vagy pedig klinikailag még nem indokolt a kezelésük – tudtuk meg a főorvostól. Elmondta, nagyon költséges gyógyszeres kezelésekről van szó, havonta mintegy 76 ezer lejt költenek a fertőzöttek és betegek számára szükséges gyógyszerekre. Ezeket a programban részt vevők havonta egy alkalommal veszik át a kórházban, amikor vizsgálatban is részesülnek. Ezek a drága gyógyszerek egyébként nagyon jók is – ismertette a főorvos, aki kifejtette, azok a fertőzött személyek, akik rendszeresen szedik a gyógyszert és kiegyensúlyozott életet élnek, jól vannak.

Mindig megoldódott valahogy

Előfordult már az előző években is, hogy elfogyott a program keretében a pénz, de a kezelés emiatt sosem szakadt meg, a kórház megoldotta a problémát – szögezte le a főorvos. Tájékoztatása szerint az egészségügyi tárca kérte már, hogy küldjék be a még szükséges összegre az igénylést.

Központi beszerzést vezetnek be

„Nagyon súlyos a probléma. Mint tudják, a költségvetéseket valaki más készítette, az én véleményem szerint pedig hiba volt, hogy nem egy központosított versenytárgyalást és beszerzést szerveztek” – jelentette ki a sajtó által jelzett probléma kapcsán Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter. Közölte, a HIV-fertőzöttek és AIDS-betegek ellátását biztosító program folyamatossága érdekében jövő évtől - ahogy az korábban már előfordult – központi közbeszerzést szerveznek, és év elején megvásárolják a szükséges gyógyszereket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés